Kiss Gy. Csaba - Szilcz Eszter (szerk.): A másik Magyarország hangja. Dokumentumok az Írószövetség 1986-os közgyűléséről - RETÖRKI könyvek 16. (Lakitelek, 2016)
A közgyűlés jegyzőkönyve
A közgyűlés jegyzőkönyve amely időnként az írószövetségben is zajlik, amikor is az írószövetségi szavazás előtt ékes szavakat hallunk a pluralizmusról, az ellenvélemény fontosságáról, a vitapartner megbecsüléséről. De a szavazás során sokan gondoskodnak arról, hogy a választmányban mégse legyen túl sok olyan író, aki ott esetleg egy mucsai magyarkodásnak vitapartnere lehetne. Legkivált sérelmezem azonban azt, hogy egy reformmozgalmat, amelyet Rákosiéktól eltérően nem a Szovjetuniótól importáltunk, hanem „Made in Hungary” alapon, éppen az 1956-os követelések nyomán egy egész nép hozott létre, éppen azok veszélyeztessék, akik az emigráció legszélsőségesebb, sistergőén antikommunista köreivel tartanak kapcsolatot, sőt szövetséget. Egy magyar költő kijelentette, hogy az emigrációban vannak a magyar nép igazi diplomatái. Ugyanabban a számban hivatkozott arra, amit a költőtől hallott, egy Pleskó János nevű ismeretlen nagyság, aki ezt mondta: „Nekünk tovább kell vinni a harcot, nekünk szenvedő országunk diplomatáinak kell lennünk. Célunk a független nagy Magyarország.” Továbbá: „Egy kis eldugott sarokban szívetek mélyén, drága magyar testvéreink, ápoljátok a honszeretet pislákoló lángját; vigyázzatok reá gyermekeitekben és barátaitokban, és ha az idő elérkezik, a haza hívó szavára e kicsiny tüzek elindulnak és kiperzselnek minden kommunistát, idegen rongyot a magyar földről.” Megmondtam a különben kiváló költőnek, akit 32 évvel ezelőtt egyedül védtem a reakciós romantika vádjával szemben, hogy miért nem határolja el magát az ilyen hívektől? Komoran azt válaszolta, hogy ő nem ismeri ezeket a szövegeket, mert tőlem eltérően nem kapja meg ezeket az újságokat. Mivel ezt a választ azóta másoktól is hallottam, be kell mutatnom a borítékot, amely Ohióból érkezett: „Fekete Sándor, Új Tükör, Hungary” stb. címre. Az elnökség tanulmányozhatja. Nem titokzatos hivataloktól kapom ezeket az újságokat, hanem az ott élő barátaimtól, akik azért tájékoztatni akarnak dolgaikról. Azt szeretném tehát, hogy olyanokkal fogjunk kezet és olyanokkal pa- rolázzunk, akik nem paroláznak a Pleskó Jánosokkal, a perzselő diplomatákkal, nem tartanak velük kapcsolatot és nem fogadják el a segítségüket, támogatásukat, sőt azt utálkozva visszautasítják. Ha tehát egy kis kibontakozás keretében arra kerülhetne sor, hogy valóra válna az, amit Csurka István említett levelében írt, akkor ezen el kellene tűnődnünk. Ebben a levélben kifejti, hogy ő néma lesz most már, és 257
