Kiss Gy. Csaba - Szilcz Eszter (szerk.): A másik Magyarország hangja. Dokumentumok az Írószövetség 1986-os közgyűléséről - RETÖRKI könyvek 16. (Lakitelek, 2016)
A közgyűlés jegyzőkönyve
A közgyűlés jegyzőkönyve anyagi vagy hatalmi körülmények a kiadásukat nem akadályozták meg. Ha eltekintünk a modem társadalomban mindenhol jelenlévő, bizonyos kulturális feladatokat is ellátó bulvársajtótól, azt látjuk, hogy a folyóiratok a kultúra önszerveződésének, az eszmék, programok, szemléleti irányok kikristályosodásának, megfogalmazódásának és konfrontálódásának mással nem helyettesíthető eszközei voltak, akkor is, ha célzatosan politizáltak és akkor is, ha nem. Amikor az ötvenes évek társadalmi és politikai sokkja után az új vezetés kialakította a kulturális sajtó lényegileg azóta is változatlan szerkezetét, ezt a népfrontpolitika jegyében cselekedte. Az egység érzetének erősítése történelmileg, politikailag egyaránt elengedhetetlenül szükségesnek mutatkozott. A feladat kettős volt: el kellett ismemi az addig hosszú időn át háttérbe kényszerített, hallgatásra ítélt, elnyomott vagy éppen üldözött eszmék, gondolkodási irányok, körök létjogát, illetve olyan keretfeltételeket kellett teremteni, amelyeken belül azok csak, mint egyéni, egyedi másságok, vitatható, tehát vitatandó ezotériák, a centrum igazát nem befolyásoló perifériák jelentek meg. A népfrontpolitika a kulturális életben a korábbiakhoz képest kétségtelenül tágasabb teret kínált az alkotásra, ám az eszmék, irányok, programok sajátszerű szerveződését, intézményesülését még a szocializmus elveinek nyílt vállalása esetén sem tette lehetővé. A helyzet azóta is változatlan, a látszatdemokratikusan decentralizált kulturális sajtó azonban a mesterséges széttagolásra természetszerűleg fokozatos érdektelenséggel válaszolt. Az egykor oly izgalmas, induktív lapok, ha különböző mértékben és színvonalon is, mára a dezorganikus szellemi élet karikatúrafiguráivá változtak. Berendezkedni valamiféle fiktív és defmiálatlan, pontosabban fiktív, mert újra és újra defmiálatlan értékőrzésre, lassan a saját anyaguk feletti ellenőrzés képességét is elvesztették. Jó vagy rossz teljesítmények egyaránt és egyre inkább egy amorf körvonalú szakma belügyeinek számítanak, tiszta, nyílt és racionalizált irányok híján még a valódi értékek sem kapnak éles kontúrokat. A másságok pedig nem vitázva, hanem véletlenszerűen kitevődő előjelekkel interferálnak egymással, társadalmi szerepvállalásuk nem lévén karakteres és programszerű, míg a vitájuk is csupán fütyülő a kukta tetején, arról, ami az edényben forr, semmit sem árulnak el. Mindez azonban csupán tünet. Az okokat nem a kulturális sajtó anyagában, hanem azon kívül kell keresni, miként a megoldást is. A helyzet 249
