Kiss Gy. Csaba - Szilcz Eszter (szerk.): A másik Magyarország hangja. Dokumentumok az Írószövetség 1986-os közgyűléséről - RETÖRKI könyvek 16. (Lakitelek, 2016)

A közgyűlés jegyzőkönyve

volt - az a megtiszteltetés ért, hogy a hatalom képviselőjével beszélhet­tem, bizony nem egy esetben eszembe jutott az az OAS-korszakbeli francia anekdota, miszerint két tábornok beszélget egymással, ekképpen: Mi a vé­leménye De Gaulleról, mon General? Ugyanaz, mint az öné, mon General. Mon General, ez esetben ön le van tartóztatva. Nem én mondom, Konrád György írja Az autonómia kísértése című könyvében, csupán lényegében idézem, úgyhogy kijavíthat, ha nem ért egyet velem, hogy az a baja a ma­gyar ellenzékkel, hogy nem toleráns és félő, hogy hatalomra jutás után ép­pen olyan erőszakos lesz, mint az a hatalom, amelynek ellenzéke volt. Ugyanis a magára valamit is adó ellenzéknek - ezt már én mondom - lételeme a párbeszéd, ingerültségében és indulataiban soha nem jut el odá­ig, hogy burkolt és nyílt fenyegetésekkel morális pressziót gyakoroljon má­sokra. Az az ellenzék, amelynek sikerül megnémítani a potenciális vita­partnereket, elkerülhetetlenül kialakít magában egy hamis tudatot a saját hatalmáról és jelentőségéről, ez az ellenzék előbb-utóbb tragikusan meg­semmisül, és ezzel együtt jelentős szellemi és etikai értékek is megsem­misülnek. Az ellenzéket tehát nem legyőzni kell, hiszen már eleve le van győzve, az ellenzéket meg kell menteni. És csak egyféleképpen lehet meg­menteni, ha az eldobott kesztyűt nem a hatalom veszi fel, hanem azok vál­lalják a nyílt párbeszédet, akik most megszeppenve hallgatnak. Tehát bár­mennyire paradoxnak is hangzik, csak az mentheti meg az ellenzéket, ha mi is aktivizálódunk, a mi alatt értem azokat, akiknek a gondolatai ilyen vagy olyan mértékben, olykor, többnyire, vagy akár mindig találkoznak a hatalom gondolataival. Ha azok utasítják vissza, amit feltétlenül vissza kell utasítani, akiket az ellenzék már számba se vesz, mert az petárdáit csupán a hatalom felé dobálja. És ha az ellenzéket megmentettük, még mindig fenn­marad a kérdés, hogy egészséges dolog-e továbbra is, ha az írók tevé­kenységének java része a napi politika felé irányul, vajon nem működné­nek-e hasznosabban és meggyőzőbben a saját megszokott pályájukon. Nagyon kedves szeretett barátom beszédet tartott valahol, s egyebek között elmondotta, hogy egy cefrés hordó fedelén táncolunk, alattunk forr a cefre és a bűze már kicsap. Ebből a beszédből sok kellemetlensége támadt, holott legfeljebb ha ötszáz emberhez jutott el. Megnéztem viszont a múltkor Spiró György darabját a Katona József színházban, és rá kellett jönnöm, hogy a darab arról szól, hogy egy cefrés hordó tetején táncolunk, a cefre már forr alattunk, s a bűze már kicsap. Ezt a darabot esténként nézi meg ötszáz ember. A hatás megrendítő és elgondolkoztató. És Spirónak ebből, legalább­A közgyűlés jegyzőkönyve 243

Next

/
Thumbnails
Contents