Kiss Gy. Csaba - Szilcz Eszter (szerk.): A másik Magyarország hangja. Dokumentumok az Írószövetség 1986-os közgyűléséről - RETÖRKI könyvek 16. (Lakitelek, 2016)

A közgyűlés jegyzőkönyve

azt majd, úgymond, megoldják az arra hivatottak, megoldja a politika. Ugyan mit old meg? Megoldja-e a víz, a levegő, a Duna sorsát? A családok sorsát? A határainkon túl élő-pusztuló magyar kisebbség sorsát? Ennek a népnek a sorsát megoldj a-é? Képes-é ekkora feladatra egyedül? Szégyel­lem kimondani azt, amit a hatalomnak magától is tudnia kellene: az író se­gíteni óhajt. Mivel segíthet? Csak az igaz szó kimondásával - ha fáj, ha nem fáj. Mindannyian tudjuk, hogy gennyedző sebekre nem szabad szorítókö­tést tenni, mert az csak a bajokat növeli... E szabályt abban az országban, ahol jelenleg tartózkodom, keserves tandíjak árán ugyan, de megtanulták, sőt alkalmazzák is - a jelek szerint sikerrel. Nálunk ez bekövetkezik-é? Be­vallom, e tekintetben nem vagyok derűlátó. Bölcsességet kívánok a köz­gyűlésnek. Buda Ferenc" Köszönöm. Hernádi Gyula (elnök): Sánta Ferenc következik szólásra. Sánta Ferenc: Mélyen Tisztelt Választmány! (Sic!) Kedves Barátaim! Teljes mérték­ben csatlakozom Fekete Gyulának azokhoz a szavaihoz, amelyekben köszö­nettel tudomásul vette Berecz Jánosnak azokat a mondatait, amelyek arra céloztak és hivatottak, hogy a konfrontáció az író, társadalom és a politi­ka között megszűnjön. Ezt az egyetértésemet annak ellenére teszem meg, hogy nagyon pontosan értettem Berecz Jánosnak - meg kell mondanom őszintén - rendkívül szokatlan, meglepő, sértő mondatait, magyarán mondva fenyegetését. Ezt azonban, gondolom, tekintsük elhanyagolható dolognak, mert ilyesmitől nem szoktunk megijedni. Van bőven tapasztalatunk a poli­tikával való vitatkozást illetően, ezért inkább figyeljünk arra, ami összeköt­het bennünket. Néhány szót szeretnék szólni arról, mi lehet az oka annak - s itt valóban fel kell tennünk a kérdést -, amit Csoóri sem ért egészen pontosan. Neveze­tesen azt, hogy egy olyan írótársadalommal, amely szeret politizálni, amely mindig készen áll arra, hogy a társadalom bajaiban segítségére siessen a politikának, együttműködjön vele, hogy ezzel az írótársadalommal a poli­tika miért nem képes olyan konszenzust, együttműködő kapcsolatot kiala­kítani, amilyen szükséges lenne. A közgyűlés jegyzőkönyve 223

Next

/
Thumbnails
Contents