Kiss Gy. Csaba - Szilcz Eszter (szerk.): A másik Magyarország hangja. Dokumentumok az Írószövetség 1986-os közgyűléséről - RETÖRKI könyvek 16. (Lakitelek, 2016)
A közgyűlés jegyzőkönyve
A másik Magyarország hangja Csoóri Sándor. Utána Szokolay Zoltán, Sánta Ferenc, Bata Imre, Kö- rössényi János és Konrád György. Asperján György: Néhány felszólásra szeretnék reflektálni. Tisztelt Közgyűlés! Múltunk mind össze van torlódva - írta a költő. S hozzáteszem: jelenünk is. Hogy merre tovább? Több bíráló felszólalót „a megbecstelenített demokrácia" - Albert Gábor kifejezése - megbénította abban, hogy programot adjon. Nem megváltoztatót, csak épp annyit, amennyire egy magyar író képes. De hát érdemes itt még bármit is mondani, hiszen Albert Gábor szeme előtt a Magyar Népköztársaság egyik intézménye, a Központi Statisztikai Hivatal által kiadott összesített adatokból az országos pusztulás képe bontakozott ki. Véleménye szerint „beteg az ország, gyógyítani kell, higgyünk a gyógyulás lehetőségében”, amihez először is az kell — ezt már szabadon idézem hogy átgyúrjuk önmagunkat. Ami nem lesz könnyű, mert az elmúlt évtizedekben a lelkekben minden lerombolódott, s most - Albert Gábor logikájából következően - a lenullázódott lelkeknek, vagy lelkekben kell mindent újjáépíteni. De jószerivel - tovább követve ezt a logikát - ez is reménytelen vállalkozás, mert „szomszédaink nem a javunkat kívánják, hanem a vesztünket”. S különben is az állam képtelen megszervezni a meglévő erőket, s így az új értékrend megteremtése - Albert Gábor logikája szerint - a Magyar írók Szövetségének és az íróknak a nyakába szakad. De talán az önmagunk átgyúrása sem lesz elég, mert félrevezetett bennünket a kormányzat. Ugyanis a gazdasági válság - Albert Gábor szerint - féligazság. A teljes igazság az, hogy szellemi, erkölcsi válságban is élünk. Akit ez nagyon nyugtalanítana, gondoljon arra, hogy - idézem - „ez a válság sem új, már száz éve ismerjük. S azt is, hogyan lehet átvészelni: parádés konszolidációkkal.” Ami, ugye, nem más, mint - idézek - „történelmi önbecsapás”. Albert Gábor legszívesebben az elmúlt száz évet kémé számon, de ettől a csúsztatástól már visszariad, s beéri azzal, hogy 1948-tól mindent a jelenlegi vezetésre lapátol - hogy ezt a kifejezést használjam függetlenül attól, hogy közben volt egy 1956. Ha pedig ezt a „parádés konszolidációt” nézzük, vagy e mögé tekintünk, ott milliók újraébredő hitét és teremtő munkáját látjuk, amit Keleten és Nyugaton egyaránt elismernek, ami Keleten és Nyugaton egyaránt csodálatot vált ki. De mit számít Albert Gábornak milliók hite és tenni akarása! Albert Gábor látleletét összekapcsolnám Eörsi István hozzászólásával. 210
