Kiss Gy. Csaba - Szilcz Eszter (szerk.): A másik Magyarország hangja. Dokumentumok az Írószövetség 1986-os közgyűléséről - RETÖRKI könyvek 16. (Lakitelek, 2016)

A közgyűlés jegyzőkönyve

A másik Magyarország hangja Fodor András (ajelölő bizottság elnöke): Tisztelt Közgyűlés! Engedjék meg, hogy pár percig háztáji ügyeinkkel is foglalkozzunk és szóljak arról a listáról valamit, ami a kezünkben van, annak összeállásáról és előzményeiről, amiről majd a továbbiak során még sok szó lesz, amíg ehhez a további javaslatok hozzákerülnek, és végül sza­vazati listává válnak. Korábban úgy volt, hogy a lelépő választmány adja a listát mecha­nikusan a közgyűlésnek. Ez így volt 1981-ig. Akkor, az addig kialakult jog­szokás szerint, általában a tagság 13 százaléka volt a választmányba jelö- lendők száma és a megnövekedett létszám azt mutatta, hogy ezt a 13 szá­zalékot úgy lehet csak elérni, hogyha kiegészül a választmány létszáma, amely akkor 55 volt, és a 13 százalék értelmében 69-es keretet engedett meg az akkori lehetőség. így a jelölő bizottság, amelynek akkor is elnöke voltam, arra a plusz 14 helyre tett javaslatot, amellyel azután az előző választmányi lista 69-re kiegészült. Akkor kerültek be - természetesen az utolsó választ­mány és a közgyűlés jóváhagyó megszavazása után - olyan nevek a listára, amelyek most is rajta vannak: Bella István, Csurka István, Domokos Má­tyás, Ilia Mihály, Kis Pintér Imre, Lator László, Nagy Gáspár, Ördögh Szil­veszter, Simonffy András, Spiró György. Azért említettem az ő nevüket, mert velük korábban nem találkozhattak a választmányi listákon. Annyiban változott az ügymenet, hogy korábban, ha a választmány tagja meghalt, nem jelöltek a helyére folyamatosan, most azonban kooptált a választmány állandóan, a 69 szavazatot kapottak utáni sorrendben, bocsánat, az első 69 után megszavazottak sorrendjében. így egé­szült ki néhány taggal - benne van az Évszak-ban, hogy kikkel - a csökkenő 69-es keret állandóan 69-re. Most tehát annyi esély lett volna és volt is a kiegészítésre, hogy mivel a létszám növekedett, miként tegnap közölték ve­lünk 613-ra, de ez a szám ma már csak 612. Ela itt is szigorúan vesszük a százalékos arányt, akkor 80 tagúra emelhető a 69-es létszám. Az alapsza­bály-módosító és -előkészítő bizottság azonban úgy döntött, hogy ez a lét­szám túlságosan nagy, nem eléggé kezelhető, ezért jobb volna, hogyha ala­csonyabban limitálnánk a létszámot. így állapodtak meg 71 választmányi tagban. Ez szerepel az alapszabályban is, amit tegnap elfogadtunk. Viszont a jelölő bizottság, amelyet előzőleg a titkárság összeállított, és mintegy a választmány nevében bízott meg, arra kapott megbízást, hogy tudjon új neveket is előterjeszteni. Mindezt alapos meggondolással tette, mert tavasszal elkezdődött ez a munka, ezért egy 11 tagú jelölő bizottságot 202

Next

/
Thumbnails
Contents