Kiss Gy. Csaba - Szilcz Eszter (szerk.): A másik Magyarország hangja. Dokumentumok az Írószövetség 1986-os közgyűléséről - RETÖRKI könyvek 16. (Lakitelek, 2016)

A közgyűlés jegyzőkönyve

A másik Magyarország hangja dését érintjük, akkor célszerűen és bölcsen csináljuk - ha ez lehetséges s ne indulattal. Akkor már ne azzal értsünk egyet, aki a lovak közé akarná dobni a gyeplőt. Akkor már inkább egyetértek Szabó Dezsővel, aki nekem nem atyamesterem, nem vallásom, de aki 1935 februárjában hasonló ügyben egy tanácskozáson Kultúrfölény és kultúrpolitika címen a következő fel­szólalást mondta el Klebelsberg ellen fordulva. Csak egy mondatot idézek: „Minél több kapcsolatot létesíteni az elveszett területek magyarságának szellemi életével minden politikai érzékenység megsértése nélkül.” Ha ben­ne - aki olyan szóhasználattal élt, amivel mi nem élünk -, ennyi politikai tapintat és előrelátás volt, akkor bennünk sem lehet kevesebb. Ugyancsak itt mondanám el, hogy mottóul lehet idéznünk magunkban e fejezethez Móricz Zsigmondot, aki a Magyar irodalom, magyar lét c. igen szép tanulmányában azt írja, hogy: „Nem kell csóvát rakni a múltból a jövő számára.” Erre a bölcsességre nagyon nagy szükségünk van. Miért em­lítettem ezt külön is? Mert feltehető, hogy a javaslattevők - ha lesznek ilye­nek ebben a vonatkozásban - esetleg erősebb hangvételt javasolnak. Én a magam részéről hatásosabb tettekre, eredményre vezető lehetőségek meg­keresését javaslom, nem pedig a hang felemelését. Ezzel én be is fejeztem feladatomat. Megkérem a soros elnököt, kérdezze meg, vannak-e javasla­tok azon kívül, amelyek már ideérkeztek és akceptálhatok. Hernádi Gyula (elnök): Felteszem a kérdést, hogy ezt a határozati javaslatot, amely tovább fog kerülni az újonnan választandó elnökség nevében, elfogadja-e a közgyűlés. Kérem, hogy kézfeltartással szavazzunk. (Szavaznak.) Megállapítom, hogy a határozati javaslatot elfogadja a közgyűlés. Elmondanám, kiket kérek az emelvényre: Czine Mihályt, Asperján Györgyöt, Csoóri Sándort, Szokolay Zoltánt, Sánta Ferencet, Bata Imrét, Körössényi Jánost, Konrád Györgyöt. Készüljenek fel, ha nem készültek fel lelkileg. Eörsi István: Szeretnék egy hozzászólásra reagálni. Hernádi Gyula (elnök): Tessék. Eörsi Istvánnak adom meg a szót. 192

Next

/
Thumbnails
Contents