Kiss Gy. Csaba - Szilcz Eszter (szerk.): A másik Magyarország hangja. Dokumentumok az Írószövetség 1986-os közgyűléséről - RETÖRKI könyvek 16. (Lakitelek, 2016)
A közgyűlés jegyzőkönyve
A másik Magyarország hangja gunkat, az irodalom értő olvasóközönsége leginkább máig az értelmiség soraiból verbuválódott, de ez az értelmiség mostanában igen mély egzisztenciális válságot él át, és hanyatlik az a fajta olvasási szokás, amely „mindössze” arra irányul, hogy a világot a betűk által is birtokba vegye és minél teljesebben, minél összetettebben értelmezhesse azt. Az úgynevezett gyönyörködtető olvasást a mai átlagos életvitel nem ítéli sem csekély, sem vonzó perspektívának. Csak fárasztó időfecsérlésnek, ami ahelyett, hogy jövedelmet hozna, időt rabol el jövedelmezőnek bizonyuló cselekvésfajták elől. Gazdasági színvonalunk minőségét pontosan megítélni nem tudom, de tartok attól, hogy ez a nívó nem is igényli az általános műveltség folyamatos gyarapítását. Még gorombábban: az anyagiakban is kifejezhető siker nem a tudással, nem a megszerzett műveltséganyaggal paralel. Egy percig sem állítom, hogy ezt a helyzetet muszáj szeretnünk, ámde a tények természete, azon túlmenően, hogy makacs dolgok, az, hogy sze- retetünktől vagy utálatunktól függetlenül is léteznek. A ráolvasás mit sem segít. Szembe kell néznünk a ténnyel: az irodalmi művekben testet öltő szellemiséget tartós és visszafordíthatatlan devalváció fenyegeti. Ezt a leértékelődést megállítani, netán visszafordítani irodalmon kívüli eszközökkel: szánalmas és meddő vállalkozás. De akkor mit lehet tenni? Úgy gondolom, a súlyosnak mutatkozó nemzeti gondjaink iránti érdeklődést - vallom, hogy még mindig tömeges méretekben létezik ilyen - nem ébren tartani több, mint bűn, azaz hiba. Erről az ébrentartásról épp a magyar irodalom nem mondhat le. Csakhogy azt is látnia kell, hogy ezekkel a gondokkal nem egyedül birkózik, de ugyanezt teszi a politika is, méghozzá a lehetőségek igen keskeny sávján. Harmadikként a humán viszonyok tucatnyi tudományát is ide kell sorolnunk. Párhuzamos felvállalásokról van és lehet is szó, persze annak óhajtásával, hogy ezek a párhuzamosok ne a végtelenben messék egymást. A magyar irodalom tehát nincs magára hagyatva, ha hazai sorskérdések megfogalmazására és megválaszolására vállalkozik. Viszonyaink bonyolultabbá válásával ezek a sorskérdések maguk is gubancosabbak minden korábbinál, kibogozásuk miért is ne lehetne kollektív, több irányból megközelíthető feladat. Tudtommal e közgyűlésen jelen vannak jeles kiadók vezetői is. így a fönti fölvetéshez kapcsolódó konkrét programjavaslattal is elő merek állni: könyvkiadásunk sorozatot indíthatna hazai sorskérdéseinkről. írók, tudósok, mérvadó közéleti tényezők írhatnák közösen a köteteket. Ha a jövő héten 156
