Kiss Gy. Csaba - Szilcz Eszter (szerk.): A másik Magyarország hangja. Dokumentumok az Írószövetség 1986-os közgyűléséről - RETÖRKI könyvek 16. (Lakitelek, 2016)
A közgyűlés jegyzőkönyve
A közgyűlés jegyzőkönyve értelme nincs, de talán adhat néhány szempontot a közgyűlési vitához az, hogy egy olvasói státuszú miként látja ezt a mai magyar irodalmat. Hiszen ez a nagyon sok gond, probléma, amiről szó volt, lehet, akkor válik mozgósító erővé, cselekvési programmá, a közgyűlés után, ha egy valóban reális szemléletből fakad. És én ezért szeretnék visszakanyarodni a felszólalásom egyik részében ahhoz, amivel Hubay Miklós oly zavarba ejtően fogott meg engem, gondolom másokat is, hogy megpróbálta, amennyire lehetséges, kicsit ösz- szefoglalni azt az élményt, amit belőle az elmúlt évek magyar irodalma kiváltott. Természetes, hogy egy közgyűlésnek nem lehet feladata, mi több, illetékessége, hogy művekről, műfajokról, tendenciákról ítéletet mondjon. Túl vagyunk azon, hogy jó és rossz pont osztogatásáról essék szó, de ha az írótársadalomnak nincs fikciója, nincs képe a produkcióról, arról, hogy ennek a nemzeti irodalomnak mégis mi az üzenete, mi a sugallata, vagy egyszerűen álláspontja rólunk, ami természetesen nem egy monoton álláspont, akkor nagyon nehéz az irodalmi közélet önismeretét kezdeményezni. Végül is milyen ez a mai magyar irodalom? Mondhatjuk, hogy a ’80-as évtized irodalma. Ahányan vagyunk, biztos, hogy annyiféleképpen éljük meg, olvasmányélmények, stiláris szemléleti kötődések mentén és okán. Felelőtlenség bármiféle skatulyázást akarni, én mégis megpróbáltam valamit megfogalmazni a magam számára, mégpedig annak alapján, hogy milyen művek jelentek meg ebben az elmúlt fél évtizedben. Mert az igaz, teljesen igaz, amit Hubay Miklós mondott, hogy ezek a művek jórészt a hetvenes évtized alkotásai voltak, vagy még korábbiak, de az irodalom tudatába, az ország tudatába, ha egyáltalán eljutottak, akkor mégiscsak a nyolcvanas évtized első felében jutottak el. Nos, tehát nem igazságtalan mostani művekről beszélni, akkor én ezt úgy tudnám megfogalmazni, vállalva egy goromba leegyszerűsítést is, hogy ez az irodalom gazdagabb, jobb, progresszívebb és demokratikusabb annál, mint amit az irodalmi közélet mutat, vagy amit az irodalmi közélet, beleértve mindannyiunk munkáját, a rádióét is, láttatni enged. Ki kellene ezt bőven fejteni, nem fogom, de hadd vegyem azt a felelőtlen bátorságot, hogy mégis néhány könyveimmel jelezzem, önkényes válogatással természetesen, hogy számomra ennek a ’80- as évtizednek az irodalmából mi az, ami alátámasztja azt, hogy ez az irodalom minden belső gondjával együtt jobb, gazdagabb, progresszívebb és értékesebb, mint amit az irodalmi közélet látni enged. Ha csak a magyar- országi magyar irodalmat vesszük, mert most az írószövetség elsősorban azért ebben illetékes, akkor számomra ez az évtized jelenti az egyelőre még 139
