Királyi Ibolya: Emlék-repeszek. Király Károly igazsága - RETÖRKI könyvek 15. (Lakitelek, 2016)
I. rész: A zsarnokság az zsarnokság...
Nem maradt más lehetőség számára, megszökött, és 1943 őszén hazajött. De, hogy elkerülje a hadbírósági processzust, átszökött Magyarországra. Magával vitte a legidősebb, 16 éves fiát, Árpádot. A rendőrségi zaklatások és a megélhetés hiánya arra az elhatározásra késztette édesanyámat, hogy kövessük őket. Eladta a házat, az ingóságokat, és az így kapott pénzzel megfizette azt a csempészt, aki átkalauzolta a határon. A határon az átkelés nem volt éppen leányálom. Ma is csodálkozom tetteimen, a kényszer teremtette bátorságon és vakmerőségen. A határátlépést édesanyám rendezte, ráfordította egész vagyonúnkat. Egy mezőgerebenesi román tanítónő vállalkozott átcsempészésünkre. A tanítónő többször leutazott Marosludasra, és egy-egy átalvetőbe csomagolt cókmókot vitt magával. Az egész batyunk összesen hat átalvető volt. Az átalvetőket édesanyám varrta kendervászonból. Március utolsó hetében Mezőméhesre, Molnár Sándor nagybátyámhoz költöztünk. Egy hetet töltöttünk nála, majd április 3-án este 10 órakor felültünk a mezőméhesi végállomáson a keskeny vágányú személyvonatra. Másfél óra múlva kiszálltunk Mezőgerebenesen, a másik végállomáson. Itt volt a határállomás. (Más időkben ez a kisvonat Marosvásárhely- Mezőméhes-Bánd érintésével közlekedett.) Az állomáson várt a tanítónő. Egy félórai botorkálás után a vaksötétben hazaérkeztünk hozzá, a kertje végében kb. 500 méterre volt a román-magyar határ. A házban megpihentünk, a kicsik ettek valamit, tejet ittak. Éjfélkor útra keltünk. Elöl ment a kalauzunk, utána édesanyám, bal karján István öcsém, a jobbjával fogta húgomnak, Ibolyának a kezét, aki hároméves volt, bal felöl a szoknyájába fogódzkodva a hatéves Attila öcsém. Attila karján a füles kosár, benne a kis elemózsia, vagy 20 darab friss tojás, egy darab szalonna, egy üveg tej, két lila hagyma és öt szelet kenyér. Leghátul mentem én két átalvetővel a vállamon. Utunk gyümölcsfák között vezetett felfelé. A határ a domb gerincén vonult át. Borús, de száraz idő volt, erősen fújt a száraz, meleg nyugati szél. A kert végében megpihentünk, a tanítónő nem jött tovább, útbaigazított, menjünk csak előre, s mikor kiérünk a domb tetejére, akkor már magyar földön vagyunk. Elbúcsúztunk, és csalódottan folytattuk utunkat. Azért fizettük meg a kalauzt, hogy a határon átvigyen. Legalábbis így képzeltük mi. A sötét éjszakában lassan, bizonytalanul, nesztelenül haladtunk. Némi zaj csak akkor keletkezett, amikor Attila a szántásban, félálmában megbotlott, orra esett, és a kosárból minden kiborult. A tojások ott maradtak, nagy része összetörött. A többi elemózsiát visszaraktuk, _______________________________I. rész: A zsarnokság, az zsarnokság... 89
