Királyi Ibolya: Emlék-repeszek. Király Károly igazsága - RETÖRKI könyvek 15. (Lakitelek, 2016)
I. rész: A zsarnokság az zsarnokság...
védtelenül és gyengén, naponta vásárra vittük a bőrünket? Megmondjam? A sötétben behúzódva várták az alkalmas pillanatot, a jó szelet, a megfelelő hullámjárást, amit meglovagolhatnak! 1989. december 22. után előmerészkedtek a lyukból! És profitáltak is, ajaj, a változásokból! Hát ez az én véleményem! Meg az is a véleményem, sőt meggyőződésem, Péter Ferenc vallomásának függvényében, hogy a volt szekus kollaboránsokat, ügynököket szorosan kézben tartotta/tartja a múltjuk, amivel zsarolni lehetett/lehet őket!) Végül folytatom az ő gondolatmenetét, ami, mint mindig, most is, egy megfontolt, higgadt ember véleménye: „Ha felemlítem mindezeket, ezt csak mindazért teszem, mert túl sokat szenvedtem erkölcsileg, szellemileg és emberileg. Tudom azt is, hogy Románia a demokratikus jogállamiság útján halad, nem zökkenőmentesen, elég nehézkesen, de amióta az Európai Unióval megkezdte a tárgyalásait, ez az út visszafordíthatatlan. S habár a mentális váltás még sokáig várat magára Romániában, az Európai Unió kényszerzubbonya arra ösztönzi, hogy demokratikus intézményeit egyre jobban megtöltse tartalommal. Ehhez a gondolatrendszerhez tartozik az is, hogy a regionalizmus és az autonómiakoncepciók és -gyakorlatok elkerülhetetlenek, s hogy az erdélyi magyarság társadalmi és szellemi tagozódása összeegyeztethetetlen az egypártrendszer politikájával. A székelyföldi területi autonómia, a kulturális és a személyi autonómia, egyszóval a kollektív jogok és az emberi szabadságjogok elnyerésének útjába a szekurista, nacionál-kommunista hatalmon levő erőkkel a kollaboráció és a kollaboránsok gördítik a legnagyobb akadályt. Sajnos a romániai, erdélyi magyar médiában elég nagyszámú tollforgató, hangadó gúnyt űz az autonómiából és azok malmára hajtja a vizet, akik ellenzik azt. Végezetül hadd idézzem azt a »semmiházi« Pacepát. A Vörös horizontok című könyvében Ion Mihai Pacepa, Nicolae Ceauşescut idézve, írja: »Király Károlynak adjatok R-t (Radut).« Hiteles információnak tekintem. Egy olyan beosztású személyiség, mint Pacepa, velem kapcsolatban miért is állítana valótlanságokat. ” Ha ilyen hosszasan idéztem egy sárdobáló rágalmaira adott válaszát, ez azért van, mert aktuálisnak tartom sok ma is fontos, napirenden levő kérdés megítélését, politikailag józan, sokat megélt és sokat észlelt, higgadt politikus szemszögéből, akit a politikai élet margójára szorított az érdekpolitizálás. A mór megtette kötelességét, a mór mehet. O ezt soha nem is bánta: „Ha _ _ _______________1. rész: A zsarnokság, az zsarnokság... 61