Királyi Ibolya: Emlék-repeszek. Király Károly igazsága - RETÖRKI könyvek 15. (Lakitelek, 2016)
I. rész: A zsarnokság az zsarnokság...
Emlék-repeszek idő volt. Az autót felváltva vezették, Attila meg a felesége. Hátszegen megálltunk, megnéztük a rezervátumban a bölényeket. Siralmas körülmények között éltek. Időnként hátra-hátranéztünk követnek-e most is. Aztán már nem törődtünk vele. Úgyis mindegy. Végre megtaláltuk, poros, elhanyagolt lakónegyedben azt a kis kétszobás lakrészt, amit kiutaltak számukra, nem messze a Faipari Kombináttól, ahová igazgatónak nevezték ki. Levert volt, és ingerült. Feszült volt a hangulat, a nyolc hónapos Ingrid sokat sírt. O sem érezte jól magát Karánsebesen, hazavágyott, hiányoztak a barátok, a család, az ismerősök. Elszigetelték a nagyvilágtól. Kevesebb információhoz jutott, mint Vásárhelyen, bár az együttérzés jelei itt is eljutottak hozzá románok részéről is. Az emberek szerették egyszerűsége, közvetlensége miatt. Másnap, egy patak partján, valahol a Muntele Mic irányában, pik- nikezés közben mondta el, hogy tucatjával kapja a fenyegető leveleket. Ez volt akkori feszültségének fő oka. Világos volt: szervezett kampányról van szó. A levelek nagy részét ugyanarra a kaptafára húzták. Ezekből a levelekből elhoztam egy párat, a többit magánál tartotta. Az akkori állapotokra jellemző, hogy igyekeztünk nem sok mindent magunknál tartani, nem akartunk okot szolgáltatni különböző inkriminációkra. Ezért van az, hogy az akkortájt elkezdett naplóm hiányos. Egy időben abbahagytam az írást, ide-oda dugdostam a füzetet. Féltem, megtalálják nálam, pedig csak azt írtam, szűkszavúan, ami történt velünk, de Heródes korában ez volt a fejvesztés legbiztosabb módja. Az is igaz, hogy ha akarták volna, minden írás vagy dokumentum nélkül is, letartóztathattak volna. Őt is, engem is, bármelyikünket. Talán csak az alkalomra vártak. Minden lépésemről tudtak. Meglehet, a nyilvánosságtól való irtózásuk tartotta vissza őket. Tanárként sokan ismertek: szülők, gyerekek; vásárhelyi lakosként számolniuk kellett osztálytársakkal, volt tanárokkal, ismerősökkel, szomszédokkal. Károly közismertsége sokkal jelentősebb volt, 1972-es lemondása után még inkább számon tartották az emberek. De már előtte is, a kovásznai elsőtitkársága idejéből számtalan pozitív visszajelzés érkezett a megyében történt jelentős, akár „kivételezettnek” mondható megvalósításokról, melyek Ceauşescuval való ún. „jó viszonyával” magyarázhatók. Nem utolsó szempont a világ közvéleménye, ezt sem hagyhatták figyelmen kívül. Ceauşescu már elkövetett ebben az időben nem egy „ önlejárató ” 42
