Királyi Ibolya: Emlék-repeszek. Király Károly igazsága - RETÖRKI könyvek 15. (Lakitelek, 2016)
I. rész: A zsarnokság az zsarnokság...
kiderült, hogy két legyet akarnak ütni egy csapásra: engem elmozdítani Ko- vásznából, igaz, hogy „felfelé buktatva ”, mert a Minisztertanács alelnöke lettem volna, és ezzel egyidejűleg Fazekast kinyírni, hiszen ki tudna jobban kinyírni egy magyart, mint egy másik magyar. Ezt a szerepet nem vállaltam, és azt mondtam magamban: na, testvér, itt színt kell vallani, vagy a nemzeteddel, vagy ellene. Persze lehetne még magyarázni egy csomó egyéb okot, körülményt, meg részletet, de ez volt a lényeg. Időrendben 1972 áprilisáig jutottunk el. Nyílt fellépéseidre 1978-ban került sor, de ezt megelőzően, majd később is sok minden történt veled és körülötted, ami érdekes és fontos nemcsak önmagában, hanem a román politika és az erdélyi magyarság sorsának az alakulásában is. Ezekről egy újabb beszélgetés alkalmával, máskor. ” Ez az interjú olyan kulisszatitkokat is tartalmaz, amelyeket az események szereplőin kívül mások nem tudhattak. Nem mellesleg kirajzolódik - ha eddig ez nem történt volna meg - Király Károly emberi tartásának, egyenességének jellemképe, amelyet az előző, de a későbbi cselekedetei is kiemelnek, megerősítenek. A beszélgetéseknek - legalábbis interjú formájában - nem lett folytatásuk. Közbelépett a nagy „káosz”, amit ma már nem neveznék „forradalomnak”, noha annak indult, de eltérítették. Újrarendeződés következett úgy mind politikai, társadalmi, szellemi, mind anyagi (és még sorolni lehetne mi minden) síkon. A történészek feladata lesz, meg az eljövendő generációé, kimondani a verdiktet: ki miért és mit tett nemzetérdekből vagy önös érdekből. Emlék-repeszek____________________________________________________ 186