Királyi Ibolya: Emlék-repeszek. Király Károly igazsága - RETÖRKI könyvek 15. (Lakitelek, 2016)
I. rész: A zsarnokság az zsarnokság...
Emlék-repeszek, 18. Beszélgetések Király Károllyal I. rész: A zsarnokság, az zsarnokság... 2013 októberében jelent meg az ifjú történészek könyve - (Novák Csaba Zoltán - Tóth Bartos András - Kelemen Kálmán Lóránt: Újjászületés) - az 1968-1972 közötti időszakról, Kovászna megye megszületéséről, az akkor és ott végbement pozitív történésekről. Megszületett az ötlet, talán nem lesz érdektelen felidéznem azokat a gondolatokat, aktuális tényeket, amelyeket Károly mondott el Pordány Lászlónak még 1989-ben a Hitel számára készült interjú kapcsán (1989/6-7. szám, „Beszélgetések Király Károllyal”, I—II. rész), annál is inkább, hogy ez az interjú ma már kordokumentumnak számít. Míg a korabeli, objektív levéltári adatokkal meg sajtóközleményekkel dokumentált könyv ennek az időszaknak egyik reálisnak mondható oldalát mutatja be, nem kevésbé érdektelen és reális az a szubjektív átélésektől sem mentes, ugyancsak a megyésítés időszakára vonatkozó másik oldal, amelyet átsző az adott kor egyik legfontosabb szereplőjének személyes, hiteles vallomása. Az interjúból csak azt a részt közlöm, amely kizárólag a kérdéses periódusra vonatkozik: „ Térjünk vissza a Bukarestben, illetve az országos pártpolitikában töltött éveidre. Mint központi instruktor bejártam az országnak azokat a részeit is, amelyeket még nem vagy nem nagyon ismertem. Ilyen volt például Galaţi, Brăila, Bukarest környéke vagy másrészről Nagyvárad és Szatmár vidéke. Majdnem egy évig Ploieşti, e nagy ipari tartomány, felelőse voltam. Mindezek során rálátásom nyílt az országos politikára. De inkább egy olyan dolgot szeretnék kiemelni, ami közvetlenül jelezte a későbbieket. 1967 nyarán megjelent egy térkép az újságban, ami felvázolta az ország területi-adminisztratív újrafelosztását. Ez magában foglalta a tartományok, valamint a rajonok megszűnését, illetve a megyék létrehozását. A megszűnő Maros Magyar Autonóm Tartomány helyett egyetlen székely megye megalakítása szerepelt, Hargita elnevezéssel. Hozzá tartozott volna Tusnádtól le179