Királyi Ibolya: Emlék-repeszek. Király Károly igazsága - RETÖRKI könyvek 15. (Lakitelek, 2016)
I. rész: A zsarnokság az zsarnokság...
ség által elkövetett törvénytelen cselekedetek. Ekkor keresték fel a két meggondolatlan iskolás gyerek közül egyiknek, a Szabó nevűnek a szülei is. A 15 év körüli gyerekek által elkövetett bravúrt, a piros-fehér-zöld zászló kitűzését a Városháza tornyának tetejére, nehéz börtönévekkel fizették meg. Károly úgy döntött, tiltakozó levelet ír, nem csak ennek az ügynek kapcsán! (Az Ungurnak címzett levelét eljutatta Gere Mihálynak is, aki ebben az időben a Magyar Nemzetiségi Dolgozók Országos Tanácsának volt az elnöke 1979 óta.) Király Károly tiltakozó szándékkal írt beadványa, mintegy összefoglalva, sérelmezi a politikai rendőrség által elkövetett kihallgatási módszereket, megfélemlítési eljárásokat. A dolgok jobb megértése érdekében fel kell eleveníteni a „ Szekeres Zsolt látogatása ” címmel összefoglaltakat (Ny. k. 1/90). „ Szekeres Zsolt elektromérnök az ENSZ információs osztályán dolgozott New Yorkban. Erdélyi származású amerikai állampolgár, Halmágyi János, a marosvásárhelyi cukorgyár volt vegyészmérnökének a rokona. [...] 1984 ö- szén Szekeres Zsoltot Marosvásárhelyen dr. Sütő András, Sütő András író orvos fia kalauzolta. András, a kis Trabantjával leszaladt a konzervgyárba, és mielőtt figyelmeztethettem volna, az irodámban előadta jövetelének célját, nevezetesen, hogy Szekeres Zsolt szeretne velem találkozni még aznap, mert továbbutazik. Délelőtt 10 óra lehetett, Péter Károly otthonát jelöltem meg a találkozó céljául, déli 12-re. Hosszasan, egy pohár bor és kávé mellett, a házigazdánk jelenlétében elbeszélgettünk. Andriska nem vett részt a beszélgetésen. A szállodához Péter Károly a Ladájával vitte el Zsoltot. Én megvártam, és együtt mentünk vissza a gyárba. Péter Károly elmondta, ahogy Zsolt kiszállt a kocsiból, két civil szekus szegődött hozzá. Később megtudtuk, bekísérték a Szekuritátéra, hosszasan vallatták. Andriskát 24 órán keresztül vallatták, nyilatkozatot írattak alá vele. Az eset után állandó megfigyelés alatt volt, lehetetlenné tették az életét. Többek között ez is hozzájárult ahhoz, hogy áttelepüljön Magyarországra. ” Megszakítván a beadványban leírtakat, tegyünk egy kis kitérőt. Kérésemre dr. Sütő András volt szíves előhalászni emlékezetéből a majd’ 30 évvel ezelőtt történteket. Közlése hiteles, mélyen emberi és fájdalmas is egyben. Nagy kár, hogy nincs több ilyen objektív visszaemlékezés azokból az időkből. Nem Emlék-repeszek____________________________________________________ 162