Duray Miklós: Rendszerváltozás, rendszerváltoztatás, rendszerváltás a Kárpát-medencében 1963-2015 II. kötet - RETÖRKI könyvek 14/2. (Lakitelek, 2016)
Áttekintés
Rendszerváltozás, rendszerváltoztatás, rendszerváltás... II. Ha a felvidéki magyarok önmaguktól döbbentek volna rá a hasonlóságokra, bizonyíthatták volna a hérakleitoszi alaptétel igazságát, és nem léptek volna bele másodszor is ugyanabba a ... folyóba. De beleléptek, és most állóvízben tocsognak. Ha nem így lenne, akkor 2010-ben például nem annak a védelméért kellene harcolni (anyanyelvű oktatás, a magyar nyelv használata stb.), amit a sztálinisták hatvan évvel ezelőtt egy titkos párthatározattal engedélyeztek. És ebben az a legnagyobb tragédia, hogy ugyanabban az ócska, földsáncokkal körülkerített erődítményben toporgunk, bármilyen előrelépés nélkül, az 1950-es évek első felétől. A felvidéki magyarok lelki állapotát - 2010-ből visszatekintve - legkevesebb hatvanöt esztendeje két peremhelyzettel meghatározott kényszer befolyásolja: a konfrontáció szükségszerűsége és a konszenzus ésszerűsége. Érthetőbben: az önvédelem ösztönszerű megnyilvánulása és a megegyezés, rosszabb esetben a megalkuvás elkerülhetetlensége. De senki sem tisztázta, hogy a két sarokpont között merre vezet a járható út vagy a harmadik út. Akik ezt megkísérelték, azokat félreállították mind 1989 előtt, mind utána. Az 1950-es és 1960-as években a különböző szintű függőségi rendszerbe illeszkedő kommunista magyarok és nem magyarok, később - 1990 után - a rendszerváltozás folyamatában gazdagodó és meggazdagodott magyarok. Ugyanis az újgazdagokra és az új hatalmi rendszerbe beilleszkedőkre ezek az útkeresők, a harmadik út keresői ugyanolyan veszélyt jelentenek, mint a kommunista időben az akkori hatalom számára. A rendszerváltozással főleg az változott meg, hogy korábban a magyarok csak feljelentői voltak a magyar útkeresőknek, a rendszerváltozás után pedig a gazdagodó szolgamagyarokkal takaríttatták el a megoldást kereső magyarokat. Nem irigylem az 1950-es évek elejének felvidéki kommunista magyarjait. Ok szembesültek először azzal, hogy a saját fajtájuknak arra a csoportjára kell ellenségként tekinteniük, amellyel korábban másként gondolkodásuk miatt csak vitatkoztak, akik immár annak a hivatalos hatalomnak az ellenfelei lettek, amelynek ők az oszlopos tagjai. Ez kezdetben biztosan kellemetlen volt nekik. De volt sikerélményük: az általuk kezdeményezett vagy foganatosított lépések azt bizonyították, hogy szükségesek, felcserélhetetlenek a „rendtartó” hatalom számára. Később azonban őket is eltakarította az útjából ugyanaz a hatalom, ha nem voltak elég körültekintők. Az 1989-es rendszerváltoztatók jelentős részével kapcsolatban fel sem merül bárminemű skrupulus. Volt egy nagy többség, amely óhajtotta a kommunista hatalmi rendszer összeomlását, és volt egy kisebbség, amely 94
