Duray Miklós: Rendszerváltozás, rendszerváltoztatás, rendszerváltás a Kárpát-medencében 1963-2015 II. kötet - RETÖRKI könyvek 14/2. (Lakitelek, 2016)

Áttekintés

„önrendelkezési” óhajjal szemben elsősorban a dunaszerdahelyi és a galántai járásban találta meg a szlovák politika magyar szövetségeseit, akárcsak 1989 után, hiszen az FMK törzsterülete ugyanitt volt.

Áttekintés - A felvidéki magyar politika a rendszerváltozás ingoványán

Többször is léphetsz ugyanabba a folyóba?

Hérakleitosznak azt a bölcseleti igazságát, hogy „nem léphetsz kétszer ugyanabba a folyóba” a valóságos életben kialakuló helyzetek mintha cáfolnák. Mostanság nem évtizedes időközönként ismétlődnek a hasonló helyzetek, hanem rövidebb időszakonként, esetenként évente. Már több évtizedes távlatban mérhető, hogy a szlovák politika - még ha tett is korábban néhány kitérőt - mindig visszaesik ugyanabba a csapásba, és a magyarokat tartja ellenfelének vagy ellenségének. Ez néplélektanilag nézve talán logikus, de még úgy is elfogadhatatlan, politikailag és társadalmilag pedig még inkább az, a felvidéki magyarok szempontjából pedig hadiállapotot jelent. A magyarok partnerségét visszautasító szlovák magatartás akkor is megjelenik, amikor valamely helyzet egyetlen megoldási lehetősége az egyenrangú viszony elfogadása lenne. A szlovák politika beteg, nem egyszerű náthaláza van, hanem allergiája. Ha azt hallja: magyar, viszketni kezd, a szuverén magyartól pedig kiütést kap.

Ennek a sajátos betegségnek egyik példája 1994 februárjában, márciusában adódott, az átmeneti szlovák kormány (a Moravcik-kormány) megalakításáról folyó tárgyalássorozat idején. Akkor az Együttélés álláspontja miatt jutottak holtpontra a tárgyalások. Semmi sem jellemzőbb az akkori helyzetre nézve, mint hogy minket, magyarokat nem akartak bevenni a kormányba, de nélkülünk nem tudták leváltani a második Meciar-kormányt sem, sőt új kormányt még kevésbé tudtak volna alakítani. A nagy kérdés arról szólt: mit kérünk a megalakuló kormány külső támogatásáért. Akkor is gyengének bizonyultunk, hiszen fel sem vetettük, még csak tárgyalási taktikai fogásként sem, hogy mi bizony kormányalakítók szeretnénk lenni. Pedig kulcshelyzetben voltunk. Miniszteri tárcák helyett csak az anyakönyvi törvény módosítását (a keresztnevek nemzeti nyelven való bejegyzését, a két keresztnévre való jogosultságot, a nők esetében az éppen időszerűen használt vezetéknévnek a nemzeti hagyományok szerinti hivatalos használatát) és a községek belterületének megjelölésére vonatkozó úgynevezett táblatörvényt kértük. Az Európa Tanács akkori, Szlovákia iránti elvárásai fölülmúlták a felvidéki magyar politikusok érdekérvényesítő képességét. Az Együttélés csupán az

87