Duray Miklós: Rendszerváltozás, rendszerváltoztatás, rendszerváltás a Kárpát-medencében 1963-2015 II. kötet - RETÖRKI könyvek 14/2. (Lakitelek, 2016)

Áttekintés

Rendszerváltozás, rendszerváltoztatás, rendszerváltás... II. venni egy kormányba - ezt már 2006-ban Dzurinda kormányfői minőségben megszellőztette. A Csáky-féle MKP-nak nem maradt más választása, mint hogy ha kormányba akar kerülni, más politikai szövetségeseket kell keresnie. Radicovának, a kormányfői tisztség egyik várományosának azonban az a - 2010 májusának végén, a magyarországi állampolgársági törvény elfo­gadása után - tett nyilatkozata, hogy az általa alakítandó kormányban nem tart igényt az MKP-ra, csak áttételesen befolyásolta az MKP koalíciós ké­pességét - elsősorban Csáky hitelét rontotta, és a választók Bugárba vetett bizalmát erősítette. Közgondolkodásunk értékei és torzulásai A felvidéki magyarokat a rendszerváltozás kezdetétől eltelt húsz évben néhány olyan közös, társadalmi magatartásukat meghatározó élmény érte, amely alapvetően befolyásolta közérzetüket, borúlátássá változtatta korábbi derűlátásukat. A felvidéki magyarok közösségének társadalmi tudata meg­változott 1989 decembere és 2011 között. A kommunista hatalmi rendszer bukása után a felvidéki magyarok szin­te azonnal a társadalmi felhajtó erők örvénylésébe kerültek, és sorsuk jobbra fordulásának reményétől jelentős energiával töltődtek fel — mintegy halo- vány képét idézve meg az 1938-as visszacsatoláskor keletkezett fellángolás­nak. A rendszerváltozás hevületében sokszor hangzott el a ragyogó szemek pillantásaival kísért kérdés „Most már jobb lesz, ugye?” „És jobb lesz Ma­gyarországon is?” Az új szlovák politikai pártoknak nem igazán hittek, mert nem fűződött jó, főleg tartósan jó tapasztalat semmilyen politikai változás­hoz, de a kommunista hatalom bukása örömmel töltött el szinte mindenkit. A felvidéki magyarok közül nagyon sokan elsősorban az Antall-kormány- ban bíztak, hittek a lélekben tizenötmillió magyar miniszterelnökének, hiába ócsárolta őt a szlovák politika és az FMK. De a magyarországi taxisblokád, 1990 ősze után, majd pedig a magyar kormányt éppen a nemzetpolitikája mi­att ostorozó baloldali és liberális ellenzék kritikáitól - melyekre ráerősített a szlovákiai sajtó is és a felvidéki magyarok SZDSZ-közeli csoportja -, mint­ha valami megroggyant volna a felvidéki magyarok nagy részében. Kezdték elveszteni a Magyarországhoz fűzött reményt, noha éppen az addigi hit tar­totta bennük - 1938 óta sokszor alaptalanul is, de - évtizedeken át az erőt. A felvidéki magyar ember még a kádárizmusból is azt igyekezett kiolvasni, aminek alapján a valóságostól jobb képet lehetett alkotni Magyarországról. A 82

Next

/
Thumbnails
Contents