Duray Miklós: Rendszerváltozás, rendszerváltoztatás, rendszerváltás a Kárpát-medencében 1963-2015 II. kötet - RETÖRKI könyvek 14/2. (Lakitelek, 2016)
Áttekintés
Rendszerváltozás, rendszerváltoztatás, rendszerváltás... II. Bumm! Más történt. Láttam rajta, nem hisz a fülének, és hallottam, hogyan mormolja maga elé: „engem nem Csáky győzött le...” - holott nem lehet mindig győzni. Harmadszor küzdöttek meg, ebben kétszer Csáky maradt alul (először az MKDM-ben, másodszor 1998-ban a pártegyesítéskor). Tessék ezt végiggondolni! Bugár, aki 1990 óta még egyszer sem vesztett, most vesztesként hagyja el a porondot. A ministránsfiú, az egyszerű észjárású csavartervező mérnök, ez a Somorjára benősült gyerek korábban nem került ilyen helyzetbe. Pályafutását 1990 óta nem ő, hanem mások irányították - 2007. március 31-én a szavazás végkimenetelét a szolgálatok nem tudták befolyásolni. Bugár lelkileg nem tudta feldolgozni ezt a nem várt, vesztes helyzetet. Nem sokkal (néhány perccel) a veresége után Bugár azt nyilatkozta, távozik a politika porondjáról és vállalkozni fog. Ez elég hihetőnek tűnt - a tisztességes emberek ilyenkor ilyesmit tesznek. Sokan azt gondolták, hogy ő is a tisztességesek körébe tartozik. Majd nem sok idő (három-négy nap) elteltével véleményét ugyan nem megmásítva, de kiegészítve azt hangoztatta: hacsak a helyzet nem kényszeríti arra, hogy maradjon. Pontosabban: „ha az MKP-ban annyira romlik a helyzet...”, „ha az emberek majd arra kérik...”. Ekkor már biztosra lehetett venni, hogy marad a politikában, csak azt nem lehetett tudni, hogy puccsra készül-e az MKP-ban, vagy új pártot alapít. A fickó nem annyira körmönfont, hogy mindezt saját fejében gondolta volna végig. A tanácsadók léptek működésbe, de nem a bölcselkedő politológusok, hanem a kereskedők (kufárok) és a hálózati emberek. Edzőtermi tervek és portyák Miután megsértődött, Bugár Bélának az MKP-ban 2007. március 31-e után elegendő lélektani indítéka volt akár egy puccs megszervezésére, akár egy új párt alapítására. Az MKP-ban teret vesztett gazdasági érdekcsoportoknak, holdudvarok tagjainak is el kellett dönteniük, mit tesznek, hogyan állnak bosszút a vereségért. A párton belül vágnak-e vissza Bugár leváltásáért, vagy lovat cserélnek, azaz új embert keresnek maguknak, vagy a legköltségesebb megoldást választják: új pártot alapítanak Bugárnak, azaz önmaguknak. A bukott pártelnök akkori lelkiállapotához a visszavágás illett volna leginkább. Ehhez volt meg a legerősebb személyi indítéka, ezzel lehetett volna őt megnyerni bármilyen ügynek. Ha a visszavágást választja a Bugár körül csoportosuló gazdasági holdudvar (Világi, Czucz, Hideghéty, Simon Zsolt, Jakab Elemér, Bastrnák Tibor stb., az energetikai, kőolaj- és földgáz-lobby 60