Duray Miklós: Rendszerváltozás, rendszerváltoztatás, rendszerváltás a Kárpát-medencében 1963-2015 II. kötet - RETÖRKI könyvek 14/2. (Lakitelek, 2016)
Összegzés
Rendszerváltozás, rendszerváltoztatás, rendszerváltás... II. politika. Ennek a politikának az utolsó maradványait söpörte el 1914-ben a Nagy Háború. Ezt akkor csupán Ferenc József osztrák császár és magyar király nem tudatosította, és július 28-án megírta Szerbiának a hadüzenetet. Ezt nem kellett volna megcselekednie, ha a korszellem szerint igazodik, de mindenki tudta, hogy hadat fog üzenni (hiszen azért volt a szarajevói merénylet), mert a korhoz szellemileg nem igazodó császártól és csapatától ezt lehetett elvárni. Az akkori „Világ” ezt várta, Ferenc Jóska pedig éppen e várakozásnak megfelelően válaszolt neki, noha Tisza István arra figyelmeztette a K. u. K. illetékeseit, hogy a Habsburg Monarchia felkészületlen erre. Ferenc Jóska volt a Nagy Háború Janija. Nélküle, lehet, hogy ki sem tört volna, vagy ha igen, más körülmények között. A császár és magyar király akkor, ha csak kalaposinas lett volna, vagy csak madárijesztőként tevékenykedik egy mezsgyehatáron, talán bölcsebb döntést hozott volna ebben az ügyben. Akik megtervezték a szarajevói merényletet, azok már korábban is tudták, hogy hadüzenet lesz a válasz. Egész Európa erre a válaszra várt. A merényletnek nevezhető esemény valódi áldozata azonban maga a rászedett merénylő, Gavrilo Princip lett. Hamarabb és kegyetlenebbül pusztult el, mint a merényletének megnevezhető és nem megnevezhető áldozatai. A felbérlői győztek. Európa nincs tudatában annak, hogy akkor Szarajevóban valójában egész Európa volt a célpont. Lehet, hogy azok sem tudták, akik kiötlötték, talán őket is csak rászedték, talán azok, akik évszázadok óta nyújtottak kölcsönöket a dinasztiáknak értelmetlen cselekedeteikhez, háborúikhoz. * * * A nagy háborút (most már kis betűvel írva) tehát inkább az Európa 19. századi politikai felfogásában zajló, csaknem százéves változás logikus következményeként kell értelmeznünk - a hagyományos dinasztikus politika modern hatalmi politikává történő átalakulásának tragikus betetőzéseként. Ekként jelent meg kontinensünk és a világpolitika akkori színpadán. A röpködő hadüzenetek 1914 nyárelején tettek pontot a 19. század végére, beleértve a dinasztikus politikát is. Úgy történt ez, mint a fasizmus megjelenése. Folyamatként bontakozott ki, de csak akkor vettünk róla tudomást, amikor teljes mivoltában a színre lépett. Hiszen a fasizmust sem egy pillanat megtestesüléseként, nem az első világháború izzadmányaként kell értelmeznünk. Inkább a 17. és a 18. századi európai abszolutizmus következményeként - egy folyamat 258
