Duray Miklós: Rendszerváltozás, rendszerváltoztatás, rendszerváltás a Kárpát-medencében 1963-2015 II. kötet - RETÖRKI könyvek 14/2. (Lakitelek, 2016)
Fejlemények
Rendszerváltozás, rendszerváltoztatás, rendszerváltás... II. osztályellenség ellen folytatott általános és véres harca közepette kommunista és szovjetellenes felkelés tört ki 1953-ban Berlinben7, Magyarországon ugyanebben az évben közjogi átalakulás történt, félreállították a kormány éléről (a Szovjetunió pártvezetése elszólította onnan) a magyarokat fasiszta gyülevésznek nevező pártfőtitkárt, Rákosi Mátyást, és Nagy Imre alakított az akkori viszonyokhoz képest reformkormányt. 1956 októberében pedig Lengyelországban robbantak ki tiltakozások, amelyeknek következtében új lengyel kormányt kellett alakítani. A lengyelországi tiltakozások támogatására gyűltek össze 1956. október 22-én este a budapesti műegyetemisták és vonultak a Bem térre. Másnap pedig kitört a magyar forradalom. Ennek a három, forradalminak mondható évnek az eseményei alapján a Szovjetunió vezetése levonta a tanulságot. A kommunista tábor három gyönge pontját (a német megszállási övezetet, Lengyelországot és Magyar- országot) újra kell pacifikálnia, és erről a „nemzetközi munkásmozgalom” szempontjából közérdekű ügyről meg kell győznie Kínát, valamint Romániát és Jugoszláviát. Az 1950-es évek elején a szocializmus építése érdekében a pax sovietica szellemében rövid időre túlságosan engedékenyek lettek a kommunista hatalmak, és engedményeket tettek a nemzeti részérdekeknek Lengyelországban, a magyaroknak elsősorban Csehszlovákiában, Romániában, de mint láttuk, 1953-ban Magyarországon is. Persze nem véletlenül. Éreztetniük kellett, hogy a kommunista hatalom felszabadította őket. Tehát nem a „proletárhatalom” éberségének lankadása volt ez, hanem taktika, tervezett beetetés: a kommunista hatalom, úgymond, belátja a hibákat, és tud önkritikát is gyakorolni. Szesztay Adám a fent idézett tanulmánya után egy évtizeddel későbbi elemzésében a Szovjetuniónak az 1956-ot követő hatalmi-politikai stratégiáját boncolgatja (Szesztay, 2010). Azt a stratégiát, pontosabban ideológiai-hatalmi váltást, amely közvetlenül befolyásolta mind a kádári Magyarország hivatalos „nemzetpolitikájának” kialakítását, mind a Magyarországgal határos országok nemzethatalmi politikáját. A kor tanúinak tapasztalataival egybehangzóan Szesztay rámutat, hogy az ún. nemzetpolitikai fordulat összefügg az említett 1953 és 1956 közötti szovjetellenes eseményekkel - szerinte 7 Berlini munkások 1953. június 17-én fellázadtak a kommunista és szovjet elnyomás ellen. A felkelés rövidesen átterjedt az egész szovjet megszállási övezetre, mely akkor már a Német Demokratikus Köztársaság (NDK) része volt. A jelenlévő szovjet katonai egységekkel azonban a felkelést vérbe fojtották. 208
