Duray Miklós: Rendszerváltozás, rendszerváltoztatás, rendszerváltás a Kárpát-medencében 1963-2015 I. kötet - RETÖRKI könyvek 14/1. (Lakitelek, 2016)
Leltár - Az első zárszámadás
Leltár - Az első zárszámadás aki láthatóan hátrányos volta ellenére nem utasította el ezt a koalíciót. A koalíciós tárgyalások sikertelensége beláthatatlan következményekkel járt volna: politikai életünk teljes szétesését vonta volna magával. A választásokra kötött koalíciós szerződéssel bebizonyítottuk, hogy bennünket valóban az ügyszeretet vezérel, és nem a pártsovinizmus vagy más korlátolt szempont. Sajnos, koalíciós partnerünkről nem mondható el ugyanez. Az MKDM részéről a választások előkészítésének két hónapjában elsősorban a főtitkárral, Rajczy Lászlóval és a mozgalom független főtanácsadójával, Püspöki Nagy Péterrel tárgyaltunk. Időnként csendes partnerként jelen volt Janics Kálmán elnök és esetlegesen más elnökségi tagok is. Az MKDM vezetői kezdettől fogva ideges hangulatot teremtettek, és azt sugallták, hogy az Együttélés veszélyezteti az MKDM arculatát. Nem voltak hajlandók részt venni a közös választási kampány szervezésében, egy fillérrel sem járultak hozzá a közös költségekhez, az utolsó pillanatig késleltették a közös választási plakát kiadását, és amikor az végre elkészült, megtiltották a terjesztését. Akadályozták a választásokra folyósított állami kölcsön fölvételét. Tudatosan gáncsolták a választásokra való felkészülést. Kapóra jött nekik a Központi Választási Bizottság néhány intézkedése és vétsége is, amelyek a választócédulák kinyomtatása után derültek ki. A jelölőlistákkal ellentétben a választólapokon ugyanis nem tüntették fel az egyes jelöltek neve mellett, hogy a koalíció melyik részéhez tartoznak. A választólapok fejlécén pedig az Együttélést tüntették fel az első helyen (és nem az MKDM-et), holott a leadott jelölőlistákon a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom neve szerepelt az első helyen. Koalíciós partnerünk ezt az identitása aláásására tett kísérletként fogta fel. Ráadásul az MKDM-nek csak a szlovák elnevezését nyomtatták rá a választólapokra. Mozgalmunk nyomdász aktivistái a nyomtatás megkezdésekor azonnal értesítettek bennünket arról, hogy a cédulákról hiányzik az MKDM magyar megjelölése. Ezt koalíciós partnerünknek rögtön a tudomására hoztuk, és megegyeztünk, hogy közösen foglalunk állást az ügyben. Ezzel szemben az MKDM néhány funkcionáriusa Püspöki Nagy Péterrel az élen másként döntött. Felutaztak Prágába a Központi Választási Bizottsághoz, hogy ott bizonyítékokat szerezzenek ellenünk. Azzal akartak vádolni bennünket, hogy a választólapokon a mi utasításunk szerint hajtották végre a három változtatást azért, hogy ezzel szándékosan hátrányos helyzetbe hozzuk mozgalmukat. Rögeszméjüket az sem oszlatta el, hogy a Központi Választási Bizottság jegyzője közölte velük: ajelöltek neve mellől az őket jelölő párt megnevezése 251