Duray Miklós: Rendszerváltozás, rendszerváltoztatás, rendszerváltás a Kárpát-medencében 1963-2015 I. kötet - RETÖRKI könyvek 14/1. (Lakitelek, 2016)

Leltár - Kutyaszorító

Leltár - Kutyaszorító alapító hat szervezet külön-külön tiltakozott felszólalási szándékunk ellen, noha ezt a jogot előre biztosították nekünk. Végül küldöttségünk nem kapott szót. Ekkor tiltakozó nyilatkozatott nyújtottunk be, majd kivonultunk. Az alapító konferencia döntése szerint a magyar ifjúság csak külön-külön, a hi­vatalosan engedélyezett hat szervezetben tömörülhetett. A társulás szervezeti struktúrája helyet biztosított ugyan a nemzetiségi kérdésnek is, de csupán egy tanácsadói szerv szintjén. Az egyes szervezetek központi tanácsának ma­gyar tagjaiból és szlovák nemzetiségű képviselőkből alakult volna - paritá­sos alapon - a társulás elnöksége mellett a Magyar (Ukrán) Ifjúság Központi Tanácsa. A konferencia két napja alatt nyílt titokká vált, hogy az ifjúsági mozga­lom tagolt felépítése rövid életű lesz, s rövidesen újraegyesítik az egyes ré­tegszövetségeket. De emiatt még csak súlyosabban róható fel a konferencia küldötteinek velünk szemben tanúsított, szélsőségesen nacionalista (fasiszta) magatartása, mert az azt bizonyítja, hogy még átmenetileg és bárminő koc­kázat vállalása nélkül sem tudtak demokraták lenni, és türelemmel viseltetni nemzetiségi korosztálybeli társaik iránt. A konferencián elszabadult diszkri­minációs indulatok a numerus clausus szellemét idézték. A szlovák ifjúság akkori vezetői egyöntetűen elégtelenre vizsgáztak politikai kultúrából. Nemsokára kitűzték a csehszlovákiai ifjúsági szervezetek országos szövetségét kikiáltó konferencia időpontját, de ezt rövidesen visszavonták, majd az a hír járta, hogy már egyáltalán nem is engedélyezik, mert egységes szervezetbe kell visszafejleszteni az ifjúsági mozgalmat. Végül tavasz ele­jére mégis összehívták a konferenciát Prágába, és oda csodák csodájára az országos föderációt előkészítő bizottság, semmibe véve a szlovákiai döntést, a Magyar Ifjúsági Szövetséget is meghívta teljes jogú, tehát hozzászólási és szavazati joggal is felruházott képviselettel. Részt vehettünk a bizottságok munkájában is. A szervezeti szabályzatot véglegesítő bizottságban én kép­viseltem a MISZ-t, egy képviselőnk volt a programnyilatkozatot előkészítő bizottságban, szervezetünk elnöke pedig tagja volt a konferencia munkael­nökségének. Én a szervezeti szabályzat módosítására összpontosítottam. A bizottság­ban egy személy egy szavazatot jelentett, így sikerült elfogadtatnom módo­sító javaslatunkat, mellyel a szlovákiai konferencián jóváhagyott szervezeti szabályzatot kívántuk ellensúlyozni. A módosítás csupán egy mondat volt, mely elvileg lehetővé tette volna a nemzetiségi ifjúság számára is önálló szervezet alakítását és az országos szövetségben való részvételt. Noha az 141

Next

/
Thumbnails
Contents