Riba András László - Házi Balázs (szerk.): Taxisblokád. Egy belpolitikai válsághelyzet története II. - források - RETÖRKI könyvek 12/2. (Lakitelek, 2015)

Budapest Főváros Levéltára BRFK taxisblokáddal kapcsolatos iratai

TAXISBLOKAD II. ~7~ 2 ­A/l, Ó3 B pontokban Írtak szerint a kérdés megoldottnak tekinthető. A/2 . szerinti döntés esetén a gyülekezési törvény alapján rendőri erőkkel (é3 csak azokkal) kerülhet sor a demonstrációk feloszlatására. E megoldás azonban politikai, szakmai megfontolásokból egyaránt csak akkor veheti számításba, ha a rendőri erfiia feladat megoldására bizo­nyosan elegendőek és képesek. Ennek megítélésénél figyelembe kell venni, hogy a demonstáricókban résztvevők közötti élő CB rádió kap­csolat é3 az Útelzárások mobil módja folytán a rendőri erők és a tetők között "csikl-csuki Játék" alakulhat ki. j K Az állampolgárok élet- és vagyonbiztonságát tömeges méretekben veszélyez­tető fegyveresen vagy felvegyverkezve elkövetett sülyos erőszakos cselek­mények hiányába a szükségállapot kihirdetésének és így a fegyveres erők alkalmazásának alkotmányos alapjai Jelenleg nincsenek. A fentiek alapján legcélravezetőbb megoldás módjaként a kormányzati szin­tű tárgyalásokat tartjuk. Arra az esetre, ha a tárgyalások elhtlzodása - akár a "kifárasztásos tak­tika" alkalmazásának következtében - az alapvető ellátást illetve a köz­üzemek működését stb. huzamosan korlátozná, illetve akadályozná, szükséges annak azonnali vizsgálata, hogy tartalékos rendőri (de továbbra is csak rendőri) erők bevonásával ezek miként biztosíthatóak. O- . i Ji b Dpó Plecskó pírula r.szds Budapest Főváros Levéltára látoflrtőjegy szánn: IQttllHC j 126

Next

/
Thumbnails
Contents