Szekér Nóra - Nagymihály Zoltán (szerk.): Taxisblokád. Egy belpolitikai válsághelyzet története I. - tanulmányok, interjúk, segédletek - RETÖRKI könyvek 12/1. (Lakitelek, 2015)

Tanulmányok - Nagymihály Zoltán: Gondoljuk újra a taxisblokádot!

TAXISBLOKÁD I. intézkedésekre, de „nem lehet a társadalom feje felett, annak megkerülésével húsba vágó gazdasági intézkedéseket hozni”.142 A korábbi emigráció felépí­téséből és „keletkezési körülményeiből” - a többség a kommunista diktatúra kibontakozása miatt hagyta el az országot - következik az is, hogy az otthoni sajtónál élesebben tették világossá azt, hogy a válságért az Antall-kormány nem felelős, az az elmúlt évtizedek következménye. „Mert az igazi vétkes és bűnös az elmúlt 40 év rendszere, vezetőivel, végrehajtóival, támogatóival együtt. Tulajdonképpen ezek ellen kellene barikádokat emelni” — vonta le a következtetést Makra Zoltán.143 Mindezekből is következően a kormány ott követte el a legnagyobb hibát, hogy nem tette világossá a társadalom előtt, hogy milyen örökséget vett át.144 Számos tény hangsúlyosabban szerepelt a nyugati magyar sajtóban, mint az otthoniban. A nyugati gazdaság működésének behatóbb ismerete vezethetett azon aggodalom gyakori megjelenítéséhez, miszerint a taxisok radikális akciója elriasztja az ország iránt érdeklődőket.145 (Ennek kapcsán többen kérdőjelezték meg a taxisok módszerét, és fejezték ki értetlensé­güket aziránt, hogy miért nem sztrájkkal vagy a megemelt árú üzemanyag meg nem vételével adtak hangot tiltakozásuknak.146) Részletesebben ele­mezte a Katolikus Magyarok Vasárnapja szerzője a Nyugatról, elsősor­ban Németországból érkező segítséget. Horváth István bonni nagykövet nyilatkozata alapján bemutatta Németország (és személyesen Kohl kan­cellár) érdeklődését és segítőkészségét Magyarország iránt, amelyből azt 142 Zámbó Enikő: „Egy mondat a” ...taxissztrájkhoz. Nemzetőr, 1990. november 7. 143 Makra Zoltán: i. m. 8. 144 Csemohorszky Vilmos fent idézett, a kormánnyal, a politikai elittel és a társadalommal szemben is meglehetősen kritikus tanulmánya is elsőrendű feladatnak nevezte a helyzet tárgyilagos bemutatását. „A kormánynak most már haladéktalanul fel kell tárnia a nép előtt a való helyzetet.” Emellett az ekkor még nem túl széles körben vallott nézetének is hangot adott, miszerint a „csődöt mondott” nyugati modellbe való kapaszkodás, annak szolgai másolása sem a siker útja. Összességében a válságot - és az önkormányzati választás eredményét, illetve a rendkívül alacsony részvételi arányt - komoly figyel­meztető jelnek látta. „Az első menetekkel felíratott már október végén a magyar jövő horizontjára.” Csemohorszky Vilmos: i. m. 6. 145 Ez kombinálódott egy érzelmi szállal a Californiai Magyarság tudósításában, amely egy osztrák turistát idézett: „Azokat tartják itt túsznak, akik 1956-ban sokezer magyar menekültön segítettek.” In: így történt... Californiai Magyarság, 1990. november 2. 2. 146 Stolmár G. Ilona: Életmentő műtét. Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1990. november 25.6. 86

Next

/
Thumbnails
Contents