Szekér Nóra - Nagymihály Zoltán (szerk.): Taxisblokád. Egy belpolitikai válsághelyzet története I. - tanulmányok, interjúk, segédletek - RETÖRKI könyvek 12/1. (Lakitelek, 2015)

Tanulmányok - Riba András László: Rend(szerv)változás

TAXISBLOKÁD I. 10.50-kor Barna Sándor telefonon beszélt Horváth Pállal, a taxisok kép­viselőjével, egyeztetés céljából behívta a BRFK-ra. 11 óra 2 perckor Horváth Balázs bejelentette, hogy a helyzet felszámolásához megvannak a törvényes eszközök, és déltől megkezdik az akciót. 11,15-kor az ORFK vezetője Köri­nek László rendészeti helyettes államtitkárral megbeszélést folytatott, jelen­tette neki, hogy a honvédség visszalépett.6111,25-kor Barna Sándor telefonon jelentett a belügyminiszternek. Horváth Balázs ennek ellenére utasítást adott, hogy Szabó Győző adja ki az intézkedést, ismertette a kormányhatározatot, a honvédség szükséges technikai eszközökkel való segítségéről. 11.30-kor Szabó Győző telefonon egyeztetett Lőrincz altábornaggyal a döntésről. Tú­rós András intézkedett, hogy rendőrségi gépjárművekkel segítsék a honvéd­ségi technikát az Árpád hídhoz. 12.00-kor Barna Sándor telefonon jelentést adott Göncz Árpádtól Horváth Balázsnak, miszerint a helyzet bonyolulttá vált, az Árpád hídon komolyabb ellenszegülő tüntetés kezdett kibontakozni, amely erőszakos jellegű. Szinte rögtön ezt követően miniszteri döntés született arról, hogy vonják vissza a rendőri erőket. Túrós András kiadta az ennek megfelelő intézkedést. 12.05-kor Barna Sándor diszpécseren szintén intézkedést bocsátott ki, azon­nal jelentést kért minden eseményről. 12.10-kor László Györgynek (Magyar Rádió) nyilatkozott, miszerint a budapesti rendőrség erőszakkal nem lép fel. 12.30-kor a taxi képviselői Barna Sándor kérésére megjelentek, a főkapitány kijáratait. Lehallgatják a taxisok adását. Nem érnek vele semmit, az autókat nem tudják eltolni. 11.15: A vízágyúk ellen védelem kell. Mi szidtuk a kommunistákat? Hát ezek rosszabbak. A Kossuth Rádió a kormány szócsöve, úgy, mint 1956-ban. 11.15: Délben megkezdik a tisztítást a rendőri erők. /Árpád híd/11.18: Felmásztak az oszlopokra, látják a rendőrök eligazítását, Pest megyéből erősítést küldenek, ha kell, a Hős utcai kapun mi­lyen a kijárás? a szovjet laktanya kapuján is ki tudnak jönni. 11.20: Ferihegy I. kijáratát kellene zárni jobban, mert ott kiszivárognak. 11.25: A Kerepesi úti laktanya első, hátsó bejáratát KAMAZ tehergépkocsival elzárják. 11.46: A laktanyai kapunál, szólunk, ha ki akarnak tömi, Válasz: akkor ebből 1956 lesz. Budapest, 1990. október hó 26-án. Vörös­marti Mihály rendőr ezredes Parancsnok” BRFK Taxisblokáddal kapcsolatos iratai, BFL „A köztársasági elnök azonnal kiadott egy főparancsnoki parancsot, határozatot és kom­münikét. Szeretném hangsúlyozni, hogy a köztársasági elnök békeidőben nem főpa­rancsnok, semmilyen joga nincs közvetlen utasításra a honvédelmi erők felé. Ennek ellenére a köztársasági elnök úgy érezte, hogy neki ezt ki kell adni. Nyilvánvaló, hogy elkészítették és aláíratták. Aminek az volt a lényege, és a kommüniké is erről szólt, hogy megtiltotta a honvédségnek a beavatkozást. így belépett a történetbe a köztársasági el­nök.” Kajdi József visszaemlékezése Bába Iván: i. m. 179-180. 54

Next

/
Thumbnails
Contents