Szekér Nóra - Nagymihály Zoltán (szerk.): Taxisblokád. Egy belpolitikai válsághelyzet története I. - tanulmányok, interjúk, segédletek - RETÖRKI könyvek 12/1. (Lakitelek, 2015)

Tanulmányok - Riba András László: Rend(szerv)változás

TAXISBLOKAD I. Horváth Balázs: Jó, kösz szépen, szerbusz. Szabó Győző: Szerbusz.”55 Utóbbi intézkedés alapjául született meg a kormány 3420/1990. kato­nai-technikai eszközöknek rendfenntartási célra történő igénybevételéről szóló határozata, amely elrendeli, hogy a rendőri eszközök kiegészítéseként a Magyar Honvédség parancsnoka a szükséges technikai eszközöket56 a ke­55 Dr. Pintér Sándor r. altábornagy úrnak, országos főkapitány részére készített írásbeli jelentés (111-48/1994.) „A Beszélő politikai és kulturális hetilap 1994. január 20-ai, V. évfolyam 3. számában „ Talált tárgy ” címmel megjelent cikkben közöltek valóságtartalmát ellenőriztem és az alábbiakat állapítottam meg. Az 1990. októberi, úgynevezett „Taxisblokádhoz” kap­csolódó főkapitánysági iratok a 111-019/8/1990. számon kerültek irattárazásra, melyek tartalmazzák, hogy dr. Barna Sándor r. vezérőrnagy, akkori budapesti rendőrfőkapitány vezetésével a főkapitányi iroda-helyiségében válságstáb működött, az ott elhangzot­takról - időrendi sorrendben, időpontok feltüntetésével - emlékeztetők, feljegyzések készültek, ugyanakkor mindezek többségükben magnetofon felvételeken is rögződtek. A válságstábhoz rendelt jegyzőkönyvvezetők visszaemlékezései szerint a főkapitányi telefonkészülékre kötött, feltehetően orsós-, továbbá kazettás magnetofon, illetve mik- rokazettás diktafon egyoldalú, kihangosítás esetén a kétoldalú telefonbeszélgetéseket, valamint az irodában elhangzottakat rögzítette. Az irattárazott anyagok között orsós sza­lagok, magnetofon kazetták nem találhatók, és utalás sincs arra, hogy azoknak mi lett a további sorsa. A jegyzőkönyvezetők emlékezete szerint a besorszámozott kazetták hanganyaga átmá­solásra került egy orsós szalagra, majd az összes hangfelvétel Barna úrnak lett átadva. Barna úr - nyugállományba helyezésekor - a főkapitányság vezetését - feltehetően a nála lévő iratokat is - az akkori bűnügyi helyettesnek, dr. Balatoni István r. ezredes úr­nak adta át. Az emlékeztetők, illetve feljegyzések tartalma alapján erősen valószínűsíthető, hogy a cikkben közölt első három beszélgetés hiteles és a Budapesti Rendőr-főkapitányságon készült hangfelvételeket adja vissza, míg a negyedik beszélgetés megtörténtére utaló adat az iratok között nem található. Kérem jelentésem elfogadását. Budapest, 1994. ja­nuár 20. dr. Bodrácska János r. vezérőrnagy.” BRFK Taxisblokáddal kapcsolatos iratai, BFL 56 Az ún. szükséges technikai eszközökről már az események után íródott főkapitányi je­lentés egy mellékletéből pontos képet alkothatunk: „A rendőrségek technikai eszközök­kel történő megsegítése a Magyar Honvédség részéről. Az 1990. október 26-tól 28-ig tartó országos demonstráció egyik legfontosabb szakmai tanulsága, hogy a rendőrség saját erejével ilyen jellegű demonstráció megszüntetésére képtelen. Nem állnak rendel­kezésre azok a járművek, technikai eszközök, melyek megléte nélkül akár járművekből, akár más tárgyakból alkotott úttorlasz elfogadgató időn belül megbontható és a forgalom 50

Next

/
Thumbnails
Contents