Szekér Nóra - Nagymihály Zoltán (szerk.): Taxisblokád. Egy belpolitikai válsághelyzet története I. - tanulmányok, interjúk, segédletek - RETÖRKI könyvek 12/1. (Lakitelek, 2015)
Interjúk - „Egy szenvedélyes monológ”
TAXISBLOKAD l. egy jó hosszú interjúban, ami aztán teljes terjedelmében soha, sehol nem jelent meg.- De elmesélek egy más jellegű történetet is vele kapcsolatban. Sikerült egyszer elérnem, hogy a Kossuth-díj átadásakor, március 15-én, még délelőtt, a Parlamentben élőben adjon páros interjút a miniszterelnök és a köztársasági elnök. Nem volt mélyinterjú, de legalább létrejött. Ahogy fokozódott a feszültség köztük, a legközelebbi március 15-én Göncz sajtosa, Faragó András közölte, hogy az elnök nem hajlandó közösen interjút adni, csak külön. Érveltem, hogy ez egy jó és erősítendő hagyomány lehetne, de nem tudtam meggyőzni. Eljött 15-e, és Antall az ünnepélyes átadások után kérdezte, lesz-e páros interjú. Mondtam, hogy Göncz nem akarja. Ekkor bevitt magával abba a terembe, ahol Göncz oldott, jó hangulatban beszélgetett a kitüntetekkel, pezs- gős pohár volt szinte mindenki kezében. Antall odament hozzá, és azt mondta: „Gyere Árpád, megyünk nyilatkozni!” Göncz meglepődött, kényszeredetten ugyan, de jött. Faragó pillantása olyan volt, hogy ha azzal lehetett volna ölni, akkor én most nem ülök itt. Ez volt az utolsó páros interjú. Göncz Árpáddal köztársasági elnökként az első interjút egyébként én készítettem a megválasztása napján, a parlamenti lépcsőn. Akkor még nem volt ennyire elzárkózó...- Mikor derült ki az Ön számára, hogy a taxisblokád idején interjút kell készítenie a miniszterelnökkel?- Vasárnap délután. Pálfy felhívott telefonon a lakásomon, hogy lesz egy miniszterelnöki interjú, készüljek.- Nem is volt ideje ezek szerint felkészülni rá?- Arra volt idő, hogy átgondoljam, mit is kérdezzek. A témakörök nagyjából evidensek voltak. Ahogy bementem, ő rögtön azt kérte, hogy meséljek: nagyon érdekelték a benyomásaim, hogy én mit tapasztaltam az utcán. Aztán rövidesen rátértünk az interjúra. Nem nagyon volt idő semmiféle egyeztetésre, sietni kellett, hogy minél előbb leadhassuk a felvételt a televízióban. Én annyit javasoltam, hogy a beszélgetés lehetőleg ne a megszokott tanáros stílusban folyjék. Ahogy haladt az interjú, lehetett érezni, hogy Antalit is egyre jobban elragadja egyfajta szenvedélyesség. Itt pusztán arra volt szüksége, hogy valaki, akiben megbízik, időnként reagáljon, továbblökje. Volt néhány témafordító kérdésem, felvetésem. A felvétel közben be is mondtam az időt, hogy most írják alá a megegyezést. Kérdeztem, ismeri-e a megegyezés tartalmát. A válasza ez volt: „Nem ismerem teljesen, de vállalom, mert ez az én kormányom.” Ez abszolút korrekt, becsületes hozzáállásra vall. Nem volt semmi megkötés, hogy milyen időtartamú legyen az interjú. Összesen negyven percet vettünk 270
