Szekér Nóra - Nagymihály Zoltán (szerk.): Taxisblokád. Egy belpolitikai válsághelyzet története I. - tanulmányok, interjúk, segédletek - RETÖRKI könyvek 12/1. (Lakitelek, 2015)

Interjúk - „Helyzet volt”

Horváth Pál gondolkodtunk. Senki nem kért, nem vezényelt sehová minket. Semmi köze nem volt kormánybuktatáshoz. Nekem mondhat minden politikus, amit akar. Antall József abban az időben a Kútvölgyi kórházban feküdt, az én taxisaim védték a Kútvölgyi kórházat. Két km-es körzetből nem lehetett bejutni hozzá sehogy, mert lezárattam dupla sor taxival a Kútvölgyi utat.- Kérte ezt valaki?- Nem. Én döntöttem így, tudtam, hogy rákbeteg, utolsó stádiumos. Azt is tudtam, hogy Horváth Balázs a „közvetítő”, aki meg van bízva a mi­niszterelnöki feladatokkal. Sajnos az is látszott, hogy ő erre alkalmatlan. Raj­ta rettenetesen nagy teher és nyomás volt. Volt egy beszéde ott az ablakban, amikor emlékszem, pontosan az ellenkezőjét mondta annak, amit mondani akart, annyira ideges volt, fogalma sem volt arról, hogy mit beszél. Az Or­szágház ablakában lefogták a lábát, nehogy kiessen...- Önre úgy tekintettek a taxisok, mint a vezetőjükre. Hogyan ala­kult ez ki?- Még a Felvonulási téren kérdezgették, hogy ki fog beszélni a kor­mánytagokkal, kellett hozzá egyfajta kiállás, ott a Felvonulási téren teljesen spontán módon alakult úgy, hogy „Pali, akkor beszélj te! De ha nem úgy beszélsz, akkor keresztül megyünk rajtad” - mondták. Tehát engem bíztak meg, úgyhogy én már nem is taxival mentem, hanem Hatala kocsijába ültem be. Még én rendeztem őket kettes oszlopba a Felvonulási téren. Hatala oda­hívott motoros, meg autós rendőröket, hogy biztosítsák az útvonalat.- Hatala százados hogyan kezelte ezt a szituációt?- O abszolút rendőri fejjel gondolkodott. Azt gondolta, hogy ha ez így van, és ebből mi nem engedünk, meg akarjuk csinálni, akkor nekik ezt le kell vezényelni, segíteni kell minket, hogy felvezetve jussunk az Országházhoz.- Tudták akkor, hogy ezt engedélyeztetni kellett volna? A rendőr­ség erre nem hívta fel a figyelmüket?- Nem is tudtuk, hogy ez szabálytalan. Annyira spontán volt, hogy azt sem tudtuk, hogy amit cselekszünk, azt jól cselekedjük-e. Még nekem sem, pedig én olvasott, tájékozott ember vagyok.- Nem ez volt ennek a kormánynak az első benzináremelése. Hogy látja, mi volt az oka az ilyen mértékű felháborodásnak?- Az addigiak néhány forintos emelések voltak. De itt nem az áremelés mértéke elsősorban, hanem kifejezetten a hazugság váltott ki ilyen felhábo­rodást, dühöt. Van egy demokratikusan választott új kormány, a „mi kormá­nyunk”, amiről a hosszú elnyomás után végre szavazhattunk, és most rögtön 235

Next

/
Thumbnails
Contents