Szekér Nóra - Nagymihály Zoltán (szerk.): Taxisblokád. Egy belpolitikai válsághelyzet története I. - tanulmányok, interjúk, segédletek - RETÖRKI könyvek 12/1. (Lakitelek, 2015)

Interjúk - „A paktum első próbája”

Rubovszky András elnökségével sem, a saját nevemben mondtam el, olyan hirtelen jött a válság. Utólag az elnökség ezt tudomásul vette, és sem az elnökség, sem a tagság részéről egyetlen kifogásoló megjegyzést sem kaptam. Azt hiszem, hogy a szakmai állásfoglalásom egyetértést váltott ki.- A Gellért Szálló igazgatójaként az itt tartózkodó külföldiek hoz­záállását is jobban láthatta.- Azt kell mondanom, hogy a főleg Nyugatról érkezett vendégek ná­lunk „edzettebbek” voltak. Megértették, sőt, azt mondták, tulajdonképpen jó, hogy nem gyújtottak fel semmit, és nem alakult ki nagyobb balhé. Vol­tak egyébként olyan taxisok, akik a blokád ideje alatt kérésünkre kivitték a vendégeket például a repülőtérre. Talán most már, huszonöt év távlatából elmondhatom, hogy ha jól emlékszem, hat taxival volt megállapodásunk a szálló részéről. Ők ott állomásoztak a szálloda előtt, és jóformán abból éltek, hogy a szálloda vendégeit fuvarozták. Én összehívtam őket az első napon, és azt mondtam nekik: a blokádnak vége lesz, maguknak továbbra is meg kell élni. Aki egyetlen fuvart is megtagad ezekben a napokban, azt a jövőben nem akarom látni, nem fog fuvart kapni a hoteltől. El fogják küldeni őket. Erre leszedték a taxisjelzést, és az összes vendéget kivitték a repülőtérre. Ezt is elmondtam egyébként Horváth úrnak, aki hallgatólagosan tudomásul vette. A turisztikát tehát tulajdonképpen hajlandóak voltak segíteni. Azt még el kell mondanom, hogy dolgozók kérésére engedélyeztem, hogy az ott álló taxisoknak forró teát és szendvicset vigyenek ki.- Azt mondta, a „dolgozók kérésére” vittek ki teát és szendvicseket. Hogy látja, mekkora volt a társadalmi támogatottsága a blokádnak?- Nem feltétlenül az volt, inkább sajnálták őket a konyhai asszonyok, mert fáztak. Ez nem feltétlenül szimpátiát vagy támogatást jelent, inkább a szolidaritás valamiféle gesztusát.- Utólag mennyire érzékelték azt, hogy visszaesett volna a forga­lom?- Nem érzékeltük. A Gellért Szállóban a turistaforgalom nem volt túl nagy, mi 80 százalékban üzletembereket fogadtunk. Ők pedig nem szórako­zásból jöttek Budapestre, hanem nyilván üzleti ügyeiket intézni. Bizonyára felhívták a kapcsolattartó emberüket, hogy lehet-e jönni, és azok gondolom, azt válaszolták, hogy persze, csak egy kisebb balhé van.- Szóba került az MDF-tüntetés is. Ön, mint aki részt vett az MDF működésében, hogy élte át az eseményeket? Volt-e lelkileg jelentősége a tüntetésnek, jelentett-e fordulópontot? 231

Next

/
Thumbnails
Contents