Szekér Nóra - Nagymihály Zoltán (szerk.): Taxisblokád. Egy belpolitikai válsághelyzet története I. - tanulmányok, interjúk, segédletek - RETÖRKI könyvek 12/1. (Lakitelek, 2015)

Interjúk - „Himnusz a hídon”

TAXISBLOKÁD I- Spontán adódott az ötlet, vagy készült korábban is már arra, hogy egy útvonalat be kellene járni?- Volt ilyen elképzelésem, de ott tudatosodott, hogy elérkezett a pillanat, amikor el kell vinni innen a tömeget, és majd később visszahozni. Arra gondoltam, hogy amíg tárgyalnak, átmegyünk a Margit hídon, majd vissza a Lánchídon. Egy kicsit azt is reméltem, hogy talán még többen leszünk. A frakcióval is érzékeltetni akartam, hogy nincs okuk megijedni. Egyébként közülük is jöttek többen is: Gyarmati Dezső és Fekete Gyula is az ülésről jött. Hozták a híreket, hogy nagy vita volt a frakcióban: „Lezsák nagyon veszélyes, kockázatos játékot űz, veszélyes fordulathoz vezethet ez. Inkább meg kell egyezni valamilyen formában” - vélték többen. Amikor a Képviselői Irodaház előtt vonultunk el, tudtuk, hogy néznek bennünket az ablakból. Fáklyákat is sikerült hozatnom. Megállítottam a tömeget a Képviselői Irodaház és a híd között. Ott volt egy nagy szemetes konténer. Fölmásztam rá - akkor láttam csak igazán, hogy milyen sokan vagyunk -, és egy hangosbeszélőn próbáltam hozzájuk szólni. Persze sokan nem hallották, csak azt látták, hogy megállunk. Én próbáltam arról beszélni, hogy a taxisok nem az ellenségeink, hanem megtévesztett emberek. Nem lehetünk egymás ellenségei. Mondtam, hogy most nagy nyugalomban át fogunk menni a lezárt hídon. Fentről, az irodaház ablakából elég riasztónak látszott, hogy a tömeg elindul a híd felé. A híd eltorlaszolva, előtte és mögötte hemzsegnek a kormányellenes tiltakozók. Mielőtt a híd alá értünk volna - mert először alatta kellett átmenni, hogy aztán felmenjünk a lépcsőn -, megállított több rendőr. Volt köztük egy alezredes, aki kérdezte, hogy föl akarunk-e menni a hídra. Mondtam: „Igen”. Az alezredes szelíden, de határozottan figyelmeztetett: „Nem mehetnek fel, mert fönn vasrudakkal állnak, és ebből nagyon nagy baj, tragédia lesz.” „Akkor is átmegyünk a hídon.” Elmondta még egyszer. „Átmegyünk a hídon!” - válaszoltam újra. Kérdezte a rendőr, hogy ki vállalja ezért a felelősséget. „Én vállalom a felelősséget, ki más?” - válaszoltam. És akkor félreállt. Látta, hogy nem tud lebeszélni, látta az elszántságot és a nagy tömeget a hátam mögött. A rendőr félrehúzódott, mi pedig mentünk tovább. Felkanyarodva a hídra, láttam, hogy tényleg vasrudakkal állnak, és a barikádot jelentő kerti vaspadok látványa is felvillant előttem. És mi közeledtünk. Gyarmati Dezső azt mondta: „Sándor, most mi lesz, ezek a vízbe dobálnak bennünket!” „Te könnyen beszélsz, te tudsz úszni. Én még úszni sem tudok!” - mondtam kétségbeesetten. „Mi legyen?” - kérdezte. „Tudod mit? Énekeljünk! A Himnuszt!

200