Szekér Nóra - Nagymihály Zoltán (szerk.): Taxisblokád. Egy belpolitikai válsághelyzet története I. - tanulmányok, interjúk, segédletek - RETÖRKI könyvek 12/1. (Lakitelek, 2015)
Interjúk - „A sajtónak minimum miniszterek kellettek”
László Balázs Jóllehet, rengeteg jel mutatott már akkor arra, főleg a rohamosan növekvő létbizonytalanság, a munkanélküliség első tömeges jelentkezése után, hogy olyan fokú az elkeseredés és a csalódás a szabadon választott kormányban, illetve a szabad Magyarország első korszaka iránt, hogy ez semmi jóval nem biztatott a helyhatósági választásokra nézve. Nagy kár volt az is, hogy az ország népe nem volt tisztában azzal, milyen súlyos örökséggel vette át az ország irányítását az új kormány. Németh Miklós a hatalom átadásakor, és csak akkor, föltárta az utódja előtt, hogy mekkora az ország külső adóssága, hogy ez milyen kegyetlen kényszerhelyzetbe hozza a költségvetést, miközben maga a devizahelyzet is siralmas. Ezt mindjárt az első héttől kezdve, legalább két-három alkalommal nagyon kemény, drámai kormányfői megnyilvánulásokban az ország elé kellett volna tárni, jobban, mint amennyire a miniszterelnök akkor ennek szükségét látta. Pedig a helyzet drámaiságával teljesen tisztában volt, ő maga nevezte a kormányát „kamikaze-kormánynak”. Jól érzékelte a helyzet súlyosságát, de azt gondolom, hogy több olyan tévés vagy rádiós megnyilatkozás kellett volna, amely ezt bevési az emberek tudatába. Nagyon közérthető nyelven el kellett volna magyarázni, hogy még sokáig nem lesz nálunk osztrák életszínvonal. Akkor talán megértették volna, hogy a munkanélküliség nem fog egyhamar megszűnni, viszont a vásárlóerő csökkeni fog, és mint Churchill angol miniszterelnök mondta honfitársainak a n. világháború első évében, egy jó darabig csak „vérre, verejtékre és könnyekre” lehet számítani. Elmaradt annak a hangsúlyozása is, hogy a bajok forrása nem a kormány rossz működése, a hozzáértés hiánya, hanem leginkább az elődöktől örökölt szörnyű adóssághegy. Hogy mindez elmaradt, az összefügg a kormány sajtópolitikájával is. A sajtót másképpen kellett volna kezelni. Beszélgetni kellett volna a hangadókkal. Olyasféle háttérbeszélgetéseket tartani, főszerkesztőket partnerként kezelve beszélgetni, ahogy ezt az „átkosban” Aczél György tette. Tudniillik a sajtó megmondó emberei évtizedeken át ehhez voltak szokva. Persze az is vitathatatlan, hogy a rendszerváltáskori főszerkesztők mind be voltak oltva a kormány ellen, tehát lehet, hogy reménytelen lett volna bármiféle erőfeszítés. Ok örültek, hogy megúszták a leváltásukat, de nyilván úgy érezték, semmi jóra nem számíthatnak ettől a kormánytól. (Az interjút készítette: Kőrös Annamária, Szekér Nóra, Havasi Dániel, Nagymihály Zoltán) 193
