Kávássy János Előd: Nyugati szélben. Adalékok a magyar-amerikai kapcsolatok 1989-es történetéhez; gondolatok a kelet-európai és a magyar rendszerváltáshoz - RETÖRKI könyvek 11. (Lakitelek, 2015)
„És egyszer úgyis meg kell csinálni”
„És egyszer úgyis meg kell csinálni.” konszenzusos, vagy épp fundamentális volta. Az általam fentebb tudatosan negált „tárgyalásos forradalom” éppen azért verbális délibáb (és nem több), mert a hatalom, ha szorító politikai és gazdasági kényszerektől hajtva is, de saját akaratából tárgyalt az ellenzéki pártok képviselőivel, minimálisan is egyenrangú félként. Az EKA nem kikényszerítette a tárgyalásokat, hanem megakadályozta, hogy az MSZMP kétoldalú tárgyalásokon különalkukat kötve, az egységes ellenzéki fellépést megakadályozva (ellehetetlenítve?), stratégiai és hosszú távú előnyre tegyen szert. Tagadhatatlan, hogy a NEKA tárgyalásai folytatólagosan és direkt módon vezettek az 1990-es demokratikus rendszerváltáshoz, ám vitathatatlan tény az is, hogy e folyamatban a hatalom (az MSZMP, majd hatalmának valódi örököseként az MSZP) aktív résztvevő, és nem passzív elszenvedő volt. Talán nem túlzás azt állítanom, hogy ha a demokratikus rendszerváltás a magyar kommunizmus mint politikai rendszer kudarcát szimbolizálta, akkor a fenti folyamat a regnáló párt hatalmi elitjének sikerét jelentette. Lehet, hogy a rendszerkorrekció, ill. rendszerváltoztatás forgatókönyvei ellehetetlenültek, ám az MSZ(M)P nem marginalizálódott, sőt (olykor talán magát a párt vezetőit is meglepve ezzel) alapvetően intakt politikai erő maradt, monopol hatalmának feladása nem járt annak nivellálódásával. Időrendben a NEKA tárgyalásainak megindulásával egy időben került sor Nagy Imre és mártírtársainak337 1989. június 16-i újratemetésére. A Hősök terén megrendezett, nyilvános kegyeleti, s egyben (nagyon is) politikai aktus kevéssé szólt az újratemetettek személyéről vagy személyiségéről, s még kevésbé adott lehetőséget azok történelmi szerepének objektív értékelésére: az újratemetés a szubjektív - hitt, vélt, vágyott, kreált - szimbólumok csatározása volt, jelentős politikai tétekkel mind a hatalom, mind az ellenzéki erők részéről. A „mártír miniszterelnök” (aki számomra a kommunista párt csúcsán lezajlott hatalmi harc és leszámolás áldozata volt, s erkölcsi értelemben vett emberré is csak az utolsó szó jogán elmondott szavaival338 vált) jelképének interpretálása, illetve reinterpretálása 337 Ekkor temették újra a Nagy Imrével együtt elítélt és kivégzett Maiéter Pál honvédelmi minisztert és Gimes Miklós újságírót, valamint az 1958 áprilisában kivégzett Szilágyi Józsefet (Nagy Imre titkárságvezetője) és az 1957 végén a börtönben meghalt Losonczy Gézát (Nagy Imre kormányának államminiszterét). 338 „Sorsomat a nemzet kezébe teszem. Védelmemre semmit felhozni nem kívánok, kegyelmet nem kérek.” 139
