Kávássy János Előd: Nyugati szélben. Adalékok a magyar-amerikai kapcsolatok 1989-es történetéhez; gondolatok a kelet-európai és a magyar rendszerváltáshoz - RETÖRKI könyvek 11. (Lakitelek, 2015)
„És egyszer úgyis meg kell csinálni”
Nyugati szélben A Patyomkin-valóságok örök hibája azonban, hogy csak elfedik, s nem megváltoztatják a mögéjük rejtett, nagyon is kézzelfogható realitást. A realitás pedig a magyar politikai erőtér fokozatos, s egyben fokozódó polarizációja volt: versenyfutás kezdődött az MSZMP és az ellenzék, az egyre szaporodó új pártok prominensei és programjai, illetve az MSZMP saját csoportosulásai között. 1956 óta nem állt fenn ennyire komplex és sokismeretlenes, a politikai aktorok számára sokban kiszámíthatatlan helyzet. A kádárizmus 32 esztendeje alatt a magyar főtitkár személye és pozíciója által összefogott (és összetartott) párt versengő erőinek 1988 májusától immár nem egyszerűen egy Kádár utáni, de egyben a plurális politikai létezéssel járó helyzetre kellett felkészülni. A politikai túlélés (és esetleges siker) kontextusa így a párton belülről egyszerre azon kívülre is helyeződött, s a párt „erős embereit” tekintve az egyéni értékrendszer, helyzetmegítélés és ambíció határozta meg az ezen új helyzetben születő magatartást, illetve az ad hoc születő szövetségeket. Az „ifjú törökök” ambícióharcában 1987-ben Berecz Jánost maga mögé utasító, 1988 tavaszán Pozsgay Imrével alkalmi érdekszövetségben cselekvő Grósz Károly fél évig, 1988. november 24-ig, Németh Miklós kormányfői kinevezéséig egyszerre volt a párt és a kormány szuverén feje, olyan kettős hatalommal bírva, melyet Kádár maga is csak ritkán gyakorolt. Grósz 1988 késő őszi választása a két funkció, s ugyanennyire a kétféle hatalom, valamint a potenciális miniszterelnök-jelöltek (és önjelöltek) között a későbbieket tekintve az egyik legérdekesebb, legbonyolultabb, legmeghatározóbb - s sok aspektusában a legjobban zavarba ejtő - döntés volt, melynek kevés hiteles (minden részletében elfogadható és logikus) narratívája létezik. Jómagam itt a két érintettet idézem. Grósz kiválasztását és kinevezését Németh Miklós így idézte fel 2013 tavaszán: „Az ő nagy újítása [Grószé - K. J. E.] a világ- útlevél bevezetésén túlmenően az volt, hogy eldöntötte, hogy megszünteti a közös kettős funkcióját, és többes jelöléssel házalt az országban a megyei pártbizottságokon, aztán az akkori, úgynevezett civil szféra szervezeteinél, Nőtanács, Hazafias Népfront, nem sorolom végig, s neki ez azért jutott eszébe, hogy ezzel is bizonyítsa, hogy ő nem Kádár János, akiről azt szoktuk hallani, meg tudjuk is, hogy így volt, hogy ugye a Politikai Bizottságon előhúzta az új listát a szivarzsebéből és a névsort előterjesztette. Ő nyíltan négy névvel indult el az országot járni... A négy név a következő volt, mármint miniszterelnök-jelöltként: Pozsgay Imre, Nyers Rezső, Tatai Ilona, az akkori Taurus gumigyár vezérigazgatója és Iványi Pál. És ahogy körülbelül az ország felét 126
