Szekér Nóra - Nagymihály Zoltán (szerk.): Jeles napok, jeltelen ünnepek a diktatúrában. Pillanatképek a kommunista emlékezetpolitika valóságából - RETÖRKI könyvek 10. (Lakitelek, 2015)
3. Diktatúra és külvilág
Török Gábor: Őfelsége külügyminisztere... van szükség azokkal az országokkal szemben, amelyek erre érdemesek. A „Howe Ostpolitik” és a budapesti út megnőtt jelentőségét a történelem szerencsekereke adta, hiszen a titkos Chequers-szeminárium és az új brit külpolitikai korszakkal járó felfokozott várakozások, a koreai repülőgép-incidens, a nyugat-európai rakétatelepítésekről szóló közelgő szavazások, az ebben az időszakban ténylegesen fagyos hidegháborús hangulat nélkül annak különlegessége kisebb lett volna. Ezen körülmények, valamint Howe hozzáadott értéke révén - nevezetesen az út realizálása a fenti körülmények ellenére, a szereplők megfelelő kezelése Kádár Jánoson, Várkonyi Péteren, Marjai Józsefen keresztül a magyar és brit médián át85 Margaret Thatcherig bezárólag -, egy egyszerűnek tűnő külügyminiszteri út mégis kiemelkedő státusba lépett. A „Howe Ostpolitik” szó túlzás is, meg nem is: nemcsak Howe kelet-európai politikája volt ez, és nem is csak Margaret Thatcheré, hanem a brit külügyekben szerepet játszó összes szereplőé. A sikeres politika révén mindenesetre a látszatra átlagos külügyminiszteri útnak tűnő, mégis speciális út legfontosabb történelmi hozadéka a legfőbb államközi cél, Margaret Thatcher magyarországi látogatásának elérhető távolságba hozása lett. Ahogyan a brit pénzügyminisztérium egyik illetékese kifejtette, „a külügyminiszter látogatása még inkább felkeltheti Thatcher miniszterelnök érdeklődését a magyarországi tapasztalatok tanulmányozása iránt”.86 A brit kormány külügyminiszterének sikeres budapesti fellépése a Chequers-szeminárium után még jobban a „Vaslady” érdeklődésének középpontjába helyezte Magyarországot, ami növelte a nemzetközi politikai élet szempontjából még jelentősebbnek ígérkező miniszterelnöki út esélyét. Mivel az új londoni külpolitika budapesti nyitánya sikeres volt, az folytatódhatott, és Margaret Thatcher személyén keresztül így a „Howe Ostpolitik” átalakult, beleolvadt az új Thatcher-féle kelet-európai politikába. Geoffrey Howe 1983. szeptember 12-14. közötti, Magyarországon töltött napjai így a történelmi kontextusnak is köszönhetően nemcsak a magyar-angol államközi, hanem a multilaterális, világtörténelmi perspektívából is jelesek, jelentőségteljesek voltak. 85 „Howe magyarországi útja a szokásosnál szélesebb körű publicitást kapott.” MNLOL 6-135 004564/12. 86 MNLOL 6-135 004564/12. 205