Szekér Nóra - Nagymihály Zoltán (szerk.): Jeles napok, jeltelen ünnepek a diktatúrában. Pillanatképek a kommunista emlékezetpolitika valóságából - RETÖRKI könyvek 10. (Lakitelek, 2015)

3. Diktatúra és külvilág

Jeles napok, jeltelen ünnepek esetében pedig a Magyarországgal kötött békeszerződés betartásáról. A hul­lámhossz kérdésében Washington mindössze egy olyan változtatás végre­hajtásáról tájékoztatta a magyar kormányt, amely már két hónappal koráb­ban - a Vogeler-ügytől teljesen függetlenül - megtörtént, tíz nappal azelőtt, hogy Rákosi első alkalommal felvetette volna az interferencia problémá­ját. Az amerikai emlékeztetőben foglalt műszaki Javaslat” pedig a tények ismeretében meglehetősen cinikusnak hat. Mindezek ellenére az iratok alapján úgy tűnik, a magyar vezetés szá­mára még ez az amerikai „ajánlat” is kielégítő volt. Ez viszont azt jelzi, hogy Rákosiék elvárásai valójában nem voltak túl magasak. Béréi államtitkár egy - feltehetően Rákosinak írt - feljegyzésében kifejtette, hogy az ameri­kaiak írásos ígéretei „nagyrészt kielégítik az általunk felvetett követeléseket [...és] az amerikaiak részéről így is politikai visszavonulást jelentenek”. Ennek alapján Béréi javasolta, hogy „az amerikai jegyzékeket vegyük tu­domásul, és hogy ezen az alapon Vogeler kiutasítása történjék meg. Vogeler kiutasításának feltételeit hozzuk nyilvánosságra.”33 Ezután beindult Vogeler szabadon engedésének adminisztratív gépezete. Az MDP Titkársága elfo­gadta a javaslatot azzal a kikötéssel, hogy „a nyilvánosságra hozatal idő­pontját mi határozzuk meg”.34 A Minisztertanács szintén egyetértett; az ülé­sen Rákosi kiemelte, „az amerikaiaknak ez a visszavonulása és az ügyben folytatott tárgyalásoknak, valamint megállapodásnak a nyilvánosságra hoza­tala a magyar népi demokrácia tekintélyét nagymértékben fogja megerő­síteni”.35 Úgy tűnt, minden feltétel adott a megállapodáshoz. Az utolsó részletek tisztázása után, június 16-án, pénteken Béréi mosolyogva (!) kö­zölte Davisszel, hogy „minden rendeződött. Már csak az a kérdés, mikor utasítjuk ki Vogelert.”36 Azonban Béréi szavai és azon tény ellenére, hogy Budapest ekkor valóban szabadon kívánta engedni az amerikait, a hétvége leforgása alatt a 33 Feljegyzés, 1950. június 12. Ikt. sz. 1151/B-1950. Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára (a továbbiakban: MNL OL) XIX-J-l-u 8. d. (Béréi Andor), 1950-es akta, 77. sz. irat 34 A Titkárság ülésének jegyzőkönyve, 1950. június 14. MNL OL M-KS 276. f. 54. cs. 104. ő. e., 5. 35 Idézi Honvári 2010, 38. 36 Bp to State Despatch No. 614, 16 June 1950, NARA RG 59, Entry (Al) 3083, Vogeler Case folder #7. 154

Next

/
Thumbnails
Contents