Szekér Nóra - Nagymihály Zoltán (szerk.): Jeles napok, jeltelen ünnepek a diktatúrában. Pillanatképek a kommunista emlékezetpolitika valóságából - RETÖRKI könyvek 10. (Lakitelek, 2015)
2. Diktatúra és nemzet
Jeles napok, jeltelen ünnepek [...], hogy voltak, akik kötelességüket teljesítették, voltak, akik ezen kötelességüket túlteljesítették azokban az időszakokban vagy azokban az eseményekben, ilyen vagy olyan formába. [...] Ezt azért is fontosnak tartom az általános politikai helyzet szempontjából, mert nagyon sokan vannak azok egyfelől, akik ma nagyobb reformerek, mint valaha voltak, [...] de azért meg kell mondanom, hogy mindannyian, egyikünket sem kivéve, mi is szolgáltuk mindannyian a rossz politikát. Kivétel nélkül. Mert ha nem akartuk volna szolgálni, akkor akár pártapparátusbeli, akár más tisztségeket is fel kellett volna ajánlani.”24 Majd így folytatja: „a párt politikája ebben a helyzetben csak egy irányba mutathat. [...] Nagyon lényegesnek tartom [...], ezt hangsúlyozzuk mindenütt, itt megbékélésre hívunk, méghozzá olyan megbékélésre, amely kizárja a tetemrehívást.”25 A nemzeti megbékélés tehát a párt számára nagyon fontos, egzisztenciális jelentőségű fogalom. Ha sikerül elérni, hogy a közgondolkodásban ’56 kérdése a rendszerváltozás folyamán elsősorban a nemzeti megbékélés köré kristályosodjon ki, akkor a párt felelőssége helyett a párt konszolidációs szerepe hangsúlyozódik. A sikeres kommunikáció tétje tehát óriási volt a hatalom átmentése szempontjából. A nemzeti megbékélés retorikai alapelveinek megfogalmazása már a Pozsgay-nyilatkozatról vitatkozó 1989. február 10-ei KB-ülésen megtörtént. Grósz Károly vitaindító felszólalásában már kidolgozva állnak azok az elemek, amelyek az egész időszakban jelen vannak, és mind a párt testületéiben, mind a sajtóorgánumokban meghatározó alaptézisként a közvéleménynek közvetítik a nemzeti megbékélés gondolatkörét. A nemzeti megbékélés gondolatának keresztülvitelével kapcsolatban Grósz így fogalmaz: „A tét nem kevesebb, mint hogy a párt képes lesz-e a társadalmi események határozottabb befolyásolására, a nem kívánatos jelenségek, az átalakulással együtt járó politikai szélsőséges elemek elleni fellépésre, ha kell, ellentámadásra.”26 Fejtegetésének kiindulópontja a Kádár és Aczél által tematizált nemzeti tragédia, vagyis hogy 1956-ban a magyar társadalmon minden oldalról mély sebek estek. Grósz azonban a kádári nemzeti tragédia definícióján túllép annyiban, hogy elismeri, a hatalom részéről is történtek tragédiákat okozó visszaélések és 24 MSZMP KB 1989. évi jegyzőkönyvei, 1000. 25 MSZMP KB 1989. évi jegyzőkönyvei, 1000. 26 MSZMP KB 1989. évi jegyzőkönyvei, 3. 128