Szekér Nóra - Nagymihály Zoltán (szerk.): Jeles napok, jeltelen ünnepek a diktatúrában. Pillanatképek a kommunista emlékezetpolitika valóságából - RETÖRKI könyvek 10. (Lakitelek, 2015)
2. Diktatúra és nemzet
Jeles napok, jeltelen ünnepek ben Pozsgay hivatalos véleményként (a riport jellege, Pozsgay szerepköre, a riportot követő reakciók is ezt a benyomást erősítették) jelenített meg egy olyan álláspontot, ami hivatalossá csak KB-vitát követő döntés után válhatott volna, ha azt a KB elfogadja. A Pozsgay-féle népfelkelés-minősítés történetének ugyanakkor nem mellékes, bár kevésbé hangsúlyozott részlete, hogy a párt nem csak az interjú pillanatában nem állt a népfelkelés „talaján”, hanem később sem helyezkedett Pozsgay álláspontjára, nem fogadta el finomítások nélkül az egyszavas minősítést. A KB ugyanis az 1989. február 10-11-én tartott ülés után a kérdéssel kapcsolatban a következő közleményt adta ki: „A KB a vitában megerősítette: valóságos felkelés, népfelkelés tört ki, amelyben szerepet játszottak a demokratikus szocializmus erői, de kezdetektől fogva, elkülö- níthetetlenül jelen voltak a restaurációra törekvő erők, a deklasszálódott és lumpen elemek, és október végétől felerősödtek az ellenforradalmi cselekmények.”21 Pozsgay 1989. január 28-ai nyilatkozata lényegében az 1956. október 28-ai fordulat után meghozott állásponttal, a dicsőséges népfelkeléssel egyezik. A Központi Bizottság párthatározata pedig ahhoz a kádári állásponthoz tér vissza, amit a Kádár-kormány megalakulásakor, 1956. november 4- én az eseményekkel kapcsolatban elsőként megfogalmazott. Ettől kezdve azonban egy olyan helyzet állt elő, hogy a Pozsgay-ügy kapcsán a közvélemény előtt felerősített, hivatalosnak ható álláspont és a párt hivatalos álláspontja nem azonos. Ezzel összefüggésben utalnék egy analógiára, ami a Kádár-rendszer és a rendszerváltozás ’56-os minősítése között fennáll. A Kádár-korszak hivatalos minősítése: az ellenforradalmi összeesküvés. A hivatalos állásfoglalásban az összeesküvés feltüntetésére - legitimációs okokból - ugyan szükség volt, de amit a propaganda hangsúlyoz 1956 említésekor, az nem az összeesküvés, hanem az ellenforradalom. A közvélemény számára ugyanakkor az ’56-os események tematizálása - a társadalmi elfogadhatóság okán és a konszolidáció jegyében - a nemzeti tragédia jelszavával történt. Ez 1989-ben a következőképpen módosult. A párt hivatalos álláspontja: népfelkelés ellenforradalmi elemekkel. Az „ellenforradalomra” ismét legitimációs okokból volt szükség, de a párt az értékeléséből a közvéleménynek 21 Idézi Kimmel Emil: Végjátéka fehér házban. Budapest, 1990, Téka Kiadó, 63-64. 126
