Alexa Károly (szerk.): Magyar látóhatár. Borbándi Gyula emlékkönyv - RETÖRKI könyvek 9. (Lakitelek, 2015)

Gróh Gáspár: Irányok, értékek

Gróh Gáspár: Irányok, értékek

Ezért az erről az időszakról született minden mű, így Borbándi könyve egészének irányát, értékrendjét jellemzi, hogy miként fogalmaz Horthyval kapcsolatosan. Mindenekelőtt úgy látja, hogy Horthynak nem volt szüksége erőszakra hatalma biztosítására, mert a társadalom túlnyomó többsége elfogadta vezető szerepét. Még akkor is, ha „egy szűk uralkodó réteg érdekeit testesítette meg és semmi jelét nem adta annak, mintha ismerné az ország valódi állapotát és érdekelné a nemzet jövője” (45). Az utolsó megjegyzés fölöttébb talányos, alig értelmezhető. Hajlok arra, hogy ne lássak benne mást, mint sajátos hűségnyilatkozatot - a népiek baloldalisága mellett, ti. az ő kritikájuk éle a múltba fordított jövőkép, a társadalmi viszonyok befagyasztása ellen irányult. Ugyanakkor a népiek - szemben a kommunista bal- oldaliság bécsi, berlini és moszkvai emigrációban oly bátor propagandistával - tartózkodtak Horthy személyének bírálatától. Aminek voltak cenzu- rális okai, de alighanem ennél mélyebb oka lehetett. Horthy a kormányzást átadta bizalmasainak, így őt nem volt miért támadni. Megkapták helyette a bírálatokat a rendszer olyan formátumos működtetői, mint Bethlen István és Klebelsberg Kunó. Általában véve azonban Horthy személye kívül maradt a napi politikai csetepaték világán, még a mindig vitriolosan fogalmazó Szabó Dezső sem tűzte tolla hegyére.

Borbándi igazoltnak látja a népieknek a Horthy idején többnyire közvetlenül nélküle, de nem ellenére kiépített rendszer kritikáján keresztül kifejtett bírálatot. Véleménye csöppet sem hízelgő Horthyra nézve, mégis szemben áll a második proletárdiktatúrára készülő moszkoviták karaktergyilkosságától. Leszögezi, hogy „patriarkális szellemet árasztott a pátriárkák szellemi fölénye, bölcsessége és megértésre törekvő szándéka nélkül”, továbbá „megtestesítője volt a szemléletében konzervatív, magatartásában autokrata államférfiaknak, akik nem bíznak sem a parlamentben, sem a pártokban, sem a nép demokratikus akarat-megnyilvánulásában. [...] Az ilyenek meggyőződése, hogy önnön tekintélyükkel a jót és hasznosat keresztül tudják vinni; a nép feletti patriarkális gyámkodás többet használ, mint a politikai harc. Távol áll tőlük a szociális demagógia és a terror”, sőt: a „demokráciának bizonyos fokú működését eltűrik, de csak addig, amíg a hatalmukat nem fenyegeti” (45). Ez a jellemzés a kommunisták (máig ható) ideológiai propagandából kinőtt és a mai nyilvánosság „közbeszédét” meghatározó Horthy-képéhez viszonyítva maga a rehabilitáció!

De ennél is többről van szó. Borbándi azt is kijelenti, hogy Horthyt „igazságtalan és méltánytalan fasisztának nevezni. Rá és kormányzati rend31