Alexa Károly (szerk.): Magyar látóhatár. Borbándi Gyula emlékkönyv - RETÖRKI könyvek 9. (Lakitelek, 2015)
Petrik Béla: Egy feddhetetlen politikus
Magyar Látóhatár A világháború második hónapjában hívták be első ízben katonai szolgálatra. Három hónapra Husztra került, majd később szinte minden évben egyenruhát kellett öltenie. Egy aknavetőüteghez osztották be, szakaszvezetői rangot ért el. Kovács Imre Szabó Zoltánnal és Bibó Istvánnal együtt - Boldizsár Iván, Erdei Ferenc, Kerék Mihály és Ortutay Gyula társaságában - 1940 őszétől 1941 tavaszáig résztvevője volt annak a hetente tíz-tizenkét fős összejövetelnek, amelyet Odescalchiné Andrássy Klára - a hazai németellenes ellenállás egyik szervezője és első áldozata - háziasszonyként az And- rássy-palotában16 tartott. Kovács Imre 1942. március 15-én a Magyar Történelmi Emlékbizottság szervezte koszorúzáson a parasztság nevében Bajcsy- Zsilinszky Endrével együtt helyezett el koszorút Petőfi szobránál. Hamarosan azonban újabb behívót kapott, de tartalékállományba került, mert 1942. április 7-én a VKF 2. nyomozói „hazaárulás” címén letartóztatták és a Hadik-laktanyába kísérték. Egyhetes kihallgatásán azzal vádolták, hogy az angolszász hatalmak javára kémkedett, majd három hónapig a Margit körúti katonai fogházban őrizték. Eközben írótársai, elsősorban Illyés Gyula, Márai Sándor segítségét is kérve, lépéseket tettek kiszabadítása érdekében, ekkor még sikertelenül. 1942 nyarán azonban a kolozsvári Erdélyi könyvnapon, ahol a katonai vezérkar is propaganda célokból képviseltette magát, Illyés kapott a kínálkozó rendkívüli alkalmon, Szombathelyi Ferenc vezérkari főnököt egy hirtelen ötlettől vezérelve megszólította, s Kovács Imre szabadon bocsátását kérte, Cs. Szabó László, Márai Sándor, Szabó Lőrinc és a többi írótárs helyeslése mellett. Szombathelyi Budapesten ismét fogadta Illyést, s személyes kezeskedésére figyelemmel intézkedett Kovács Imre feltételes szabadon bocsátásáról, bár büntetése miatt háttérbe szorították, így például a lillafüredi találkozón sem vehetett részt, hiszen csak a találkozó előtt két hónappal szabadult a fogságból.17 Kovács Imre a távolléte dacára amúgy pontosan és helyesen ismerte fel a találkozó célját, ahogy emigrációs visszaemlékezésében írta, a tanácskozásnak egy célja volt: a népiek megnyerése, hiszen a jobboldalnak nem kellett a biztatás, a baloldalnak pedig lényegesen kisebb volt a befolyása és szerepe, mint a népieknek.18 16 Szabó Zoltán: Epilógus - Jegyzetek, 1979. május. Külhoni szövegtár I. 1979., Boston, Koncz Lajos, 1979. 29. o. 17 Szombathelyi Ferenc visszaemlékezései. - Occidental Press, Washington 1980., 36. 1. 18 Kovács Imre: A Márciusi Front. New Brunswick, 1980., 84-85. 1. 180
