Alexa Károly (szerk.): Magyar látóhatár. Borbándi Gyula emlékkönyv - RETÖRKI könyvek 9. (Lakitelek, 2015)
Monostori Imre: Borbándi Gyula Jászi Oszkár-képe: a népi mozgalom eszmei gyökereinek újraértelmezése
Magyar Látóhatár lünk Jászival kapcsolatos érdemi fejtegetést. Holott - később látni fogjuk - a rokonságot kettejük szellemi és társadalmi elkötelezettségében többen fölfedezték.) Mindezen tények - különösen együtt - azt sejtetik, hogy Borbándi Gyulának a Jászi Oszkár politikai filozófiájának néhány fő elemét a népi mozgalom távoli előzményei közé iktató és Jászi inspiráló hatását hangsúlyozó következetes állásfoglalásai különösen érdekes és fontos fejleményei a népi mozgalom történetének egyes fejezeteit esetleg újra gondoló szemlélő számára. Jelen dolgozatunkban e Borbándi-féle erős meggyőződés követésére, bemutatására és értékelésére vállalkozunk. „Jászi Oszkár szelleme” Borbándi Gyula kora ifjúkorának viszonylag gyenge szellemi feltöltődési jelentő szakasza a jogi egyetemre kerülésével jelentősen megváltozott. O maga több helyen - Jászival kapcsolatban is - többször beszámolt erről, emlékezéseit gondosan konkretizálva, majdhogynem dokumentálva.7 A Két világban főcímmel megjelent életrajz- és pályaképében a tőle megszokott pontossággal és szemléletességgel idézi fel az egyetemi éveket, érdeklődési köreit, tanárait, évfolyamtársait, olvasmánytípusait, továbbá a már akkor elkezdődött, s később megszaporodott közszerepléseit. Részvételeit egyetemi, ifjúsági, értelmiségi, mindenesetre világnézetet s világképet alakító rendezvényeken, közösségekben, egyletekben. Mint például az Emericana nevű konzervatív katolikus diákszervezetben. Ezek mellett az elméleti képzések és viták mellett Borbándi gyakorló szociográfiai kutatásokon, a „terepen” is részt vesz mint falukutató. Szorgalmasan olvassa a népi szociográfusok klasszikus műveit, egyértelműen a népi mozgalom lesz számára a fő iránymutató a későbbi szellemi és politikai szerepvállalásaiban. De olvassa a századelő polgári radikális gondolkodóinak, szakértőinek (például Dániel Amoldnak) s magának Jászinak az írásait is. Forgatja a Huszadik Század évfolyamai. De látogatja a Széchenyi Szövetség, a Turul és az Egyesületközi Együttműködés rendezvényeit is. Az Egyetemi Könyvtárban minden őt érdeklő szakmai folyóiratot kézbe vesz, majd a háború után belép 7 Többek között lásd Borbándi Gyula: Szellemi és erkölcsi otthon. Jászi Oszkár és a Látóhatár. = Új Látóhatár, 1987/1. 34-50. és uő: Két világban. Életem és pályám. Bp., 2003, Európa, 61-90. 112