Halmy Kund: Cenzúra? Az MSZMP KB Tudományos, Közoktatási és Kulturális Osztályának (TKKO) működése, 1982 - RETÖRKI könyvek 8. (Lakitelek, 2015)

Az Osztály működésének bemutatása - Irodalom, művészet

Az Osztály működésének bemutatása szövetségi politika elvei, a részünkről tanúsítandó elviség és türelem kell, hogy vezessenek bennünket ezeknek a formai kérdéseknek a megvitatása kapcsán. De világosan kell látnunk, hogy ezek a formai kérdések: lényegi kérdések. Hogy meddig »engedünk«, hogy hol mondjuk ki azt, hogy »ezt pedig nem«, az hosszabb távra is ebben az első menetben dől el. Ezt min­denképpen követni fogja a második és nagyobb jelentőségű menet, neve­zetesen a Határozati Javaslatban foglaltak írószövetségi és minisztériumi konfrontálása. Ha most nem vagyunk pontosak, ha nem olyan tudatosan meghatározott határok között mozgunk, amelyek a későbbi és nagyobb hord­erejű dolgokra is érvényesíthetők, akkor könnyen kerülhetünk a következet­lenség és gyengeség látszatába. ”39 (...) „ 5./ A politikai vezetésnek meggyőződésem szerint azzal is számolnia kell, hogy akár az ügyrend, akár a Határozati Javaslat kapcsán a vita esetleg holtpontra jut. Ilyen esetre előre fel kell mérniük az irodalmi »másképp gondolkodás« akciólehetőségeit /rendkívüli közgyűlés összehívása; »kivo­nulás«, feloszlatás kiprovokálása stb./; ezekre előre ki kell dolgoznunk a vá­laszlépéseket, körvonalazva ilyen eshetőségekre a szükséges propagan- disztikus /a hazai és a külföldi közvélemény számára szóló/ lépéseket is, mindig figyelembe véve a törvényességet, az írószövetségi alapszabályt, a kritikus helyzetben mögénk álló többség lojalitását. ”40 Megdöbbentő leírva látni a hatalom eszköztárát, elég ha a „kiprovoká- lás” kifejezésre gondolunk. Itt egy erős konfliktushelyzet kezelésének igé­nyéről van szó, és mint általában, ilyenkor a hivatal számára legfontosabb az volt, hogy a pártállamhoz lojálisabb írók bizalmát ne törjék meg, a több­ségre gyakorolt hatását meg tudja őrizni a hatalom. Világosan látni kell: szovjet mintára, apparatcsikok döntöttek abban, meddig „engedünk”, és „ezt pedig nem” engedjük. Ez a szocialista állam működésének mottója is lehet­ne. A tervezés, utasítás, engedély, tiltás konstrukciójában csak a valódi tar­talom veszett el... A párt berkein belül is érvényesültek az óvatosság és a bizalmatlanság szülte ellenőrzési kényszerek, még ha nagy becsben álló sze­39 Uo. 8. o. 40 Uo. 9. o. 39

Next

/
Thumbnails
Contents