Halmy Kund: Cenzúra? Az MSZMP KB Tudományos, Közoktatási és Kulturális Osztályának (TKKO) működése, 1982 - RETÖRKI könyvek 8. (Lakitelek, 2015)
Az Osztály működésének bemutatása - Szakpolitikai döntések
Az Osztály működésének bemutatása A kérdésre nem érkezett pontos állásfoglalás, és - a következményekből kiderült - az ügy valószínűleg lekerült a napirendről, hiszen 1989-ig nagybetűvel írt, ún. „pirosbetűs” ünnep volt a szovjet kommunista „forradalom”, illetve puccs (mások szerint lázadás) évfordulója. Radics Katalin válaszában az írásmódot illetően köztes álláspontot képviselt: mivel a nagy kezdőbetűs írásmód az ötvenes években alakult ki, „mára” (1982!) már nem indokolt a „forradalmi” betűhasználat, idejétmúlt. Ugyanakkor tisztában volt azzal, hogy jelentős érzelmi töltés járul az ünnepekhez, azok elnevezéséhez, emiatt indokoltnak tartotta, hogy tartósan „ragaszkodjunk” a nagybetűs írásmódhoz.28 A felszínen működő, harsány külső jegyeket mutató szimbolikus politika mellett a rendszer fenntartásának és további működtetésének - mint az összes totalitárius diktatúra esetében - lényegi eleme az alapideológia hirdetése, ezzel együtt az ideológiai képzés fenntartása és kiemelt területként történő kezelése volt. Ez a téma minden kultúrával foglalkozó pártszervnél évről évre előkerült, annak ellenére, hogy az idő múlásával - elsősorban a nyolcvanas években - a marxizmus-leninizmus-képzés, annak gyakorlati, frontális formája egyre inkább anakronisztikussá, mi több nevetségessé kezdett válni. Ezzel együtt az intézmények agendájában rendszeresen megjelent a marxizmus-leninizmus képzés fejlesztésének, javításának igénye és terve. „MSZMPKB TKKO 14./Művelődési Minisztérium anyagai Ülések anyagai MŰVELŐDÉSI MINISZTÉRIUM Marxizmus-leninizmus Oktatási Főosztály Előterjesztés a miniszteri értekezlet 28 Uo. 2. o. 31