Halmy Kund: Cenzúra? Az MSZMP KB Tudományos, Közoktatási és Kulturális Osztályának (TKKO) működése, 1982 - RETÖRKI könyvek 8. (Lakitelek, 2015)
Az Osztály működésének bemutatása - Össztársadalmi kérdések
Cenzúra? Haraszti Miklós, Hegedűs András, Földvári Tamás, Zsillé Zoltán, Kon- rád György, Balajthy Anna, Kenedi János, Vajda Mihály, Pemeczky Géza, Szabó Miklós, Kis János, Kőszeg Ferenc, Nagy Bálint, Petri György, Bence György, Vajda Mihály, Eörsi István, Donáth Ferenc, Fehér Ferenc, Kemény István, Tornai József, Csoóri Sándor, Bíró Péter, Méray Tibor, Borsody István, Pákh Tibor, Szalai Pál Össztársadalmi kérdések Az alábbi, korábban szigorúan titkos minősítésű irat ismertetésével más szférába, a műszaki tudományok területére pillanthatunk be. A Bős-Nagymarosi vízlépcsőrendszer felépítésének és működtetésének elméleti és gyakorlati megvalósítását előremozdító döntések, és főként a személyi kérdések már ekkor, 1982-ben terítéken voltak. Az ügy hordereje miatt szinte az összes pártszervet, így a TKKO-t is érintette a grandiózus (inkább mega- lomán), műszaki, energiafelhasználási és környezetvédelmi szempotokat nem kellően figyelembe vevő építkezés terve. Itt elsősorban a személyi érintettségre találunk példát: „MSZMP KB TKKO A Tudománypolitikai Bizottság üléseinek anyagai Gabcikovo-Nagymaros vízlépcső-rendszer kormánymeghatalmazottja SZIGORÚAN TITKOS! 00501/129/1982 Készült 55 példányban. 8. sz. példány (Pecséten: SZIGORÚAN TITKOS Érv. idő: 2012. dec. 31. Minősítette: Dr. Martonyi János Beosztása: Külügyminiszter 1999 május 11. Kiadmány hiteléül: dr. Németh József) 20