Lóránt Károly (szerk.): A rendszerváltáshoz vezető út. Gazdaságpolitikai visszaemlékezések - RETÖRKI könyvek 7. (Lakitelek, 2015)
Gazdaságpolitikai visszaemlékezések - 1. Stratégiai elgondolások és a rendszerváltás valósága
A rendszerváltáshoz vezető út- a korábbi évtizedekben elhanyagolt infrastruktúra;- az oktatás, a kutatás és fejlesztés feltételeinek romlása;- a környezet egyre nagyobb fokú elhasználódása és- a munkakultúra, valamint a munkafegyelem hanyatlása. Mindennek következtében az 1980-as évek végén egyidejűleg kellett szembenézni a felhalmozódott strukturális, egyensúlyi, társadalmi és politikai feszültségek következményeivel. A választási lehetőség egyértelműen az volt, hogy vagy sikerül fordulatot elérni a gazdaság helyzetében, vagy az ország hosszú távra a fejlődés perifériájára csúszik. Ezt a felismerést tükrözte A kormány stabilizációs munkaprogramja, amelyet az országgyűlés 1987 szeptemberében fogadott el az 1990 végéig terjedő időszakra. A munkaprogram fő célja a válság elmélyülésének elhárítása és egy új növekedési pálya feltételeinek, tényezőinek megteremtése volt. Az ezt szolgáló konkrét célok között kiemelt hangsúlyt kapott a konvertibilis valutákban fennálló adósságállomány növekedésének megállítása, az ország nemzetközi fizetőképességének megőrzése, a termelés hatékonyságon alapuló szelektív bővítése és a növekvő szociális feszültségek mérséklése. E célokat a kormány a különböző eszközök kombinált alkalmazásával kívánta megvalósítani. Ennek keretében - többek között - a termelési struktúra átalakítását segítendő növekvő mértékben épített a külföldi tőke részvételére, új hitelek folyamatos felvételére; a jövedelmek nem hatékony területekről hatékony területekre és tevékenységekhez történő átcsoportosítására; továbbá olyan szociális védőháló kiépítésére, amely képes arra, hogy segítséget nyújtson azoknak a társadalmi csoportoknak vagy egyéneknek, akik a gazdasági szerkezetátalakítás miatt tartósan vagy átmenetileg olyan nehéz helyzetbe kerülnek, hogy saját erejükből nem képesek azon változtatni. A stabilizációs munkaprogram első évében, 1988-ban jóllehet a gazdaságpolitikai célok és az éves terv számszerű előirányzatainak nagy része többé-kevésbé megvalósult, ugyanakkor a változás és az eredmények nem bizonyultak elegendőnek a várt kibontakozás megalapozásához. A vállalatok magatartásában a piaci verseny hiánya mellett erősödött az ún. szabályozási alkumechanizmus és a rövid távú szemlélet. A kollektív és egyéni teljesítmények és jövedelmek összehangolásában alig történt előrelépés; a 150
