Lóránt Károly (szerk.): A rendszerváltáshoz vezető út. Gazdaságpolitikai visszaemlékezések - RETÖRKI könyvek 7. (Lakitelek, 2015)

A gazdasági rendszerváltáshoz vezető út - Lóránt Károly: A gazdasági rendszerváltáshoz vezető út

A rendszerváltáshoz vezető út 39^10. ábra Közüzemi szektor A közüzemi szektorokon értjük az energiaellátást (villany, gáz), a víz­ellátást és csatornázást, továbbá a közlekedést és távközlést, mert ezek az ágazatok hagyományosan (közösségi) állami kezelésben voltak. A rend­szerváltás során azonban ezek privatizálására is sor került, ebben az esetben már nem annyira a hazai politikai erők akaratából (talán e tekintetben egyet­len kivétel a radikális piaci eszméket valló SZDSZ), hanem azért is, mert az uniós csatlakozás után eleget kellett tenni az unió szolgáltatásokra vonat­kozó koncepciójának, amely e területen is versenyhelyzeteket akart terem­teni.92 Az Antall-kormány koncepciója a közüzemeket lényegében köztu­lajdonban kívánta tartani, ezért ezek privatizációja lassan indult, és igazán csak a következő, MSZP-SZDSZ-kormány idején került sor nagyarányú pri­vatizációjukra.93 92 Az Unió ugyanazokat a radikális piaci eszméket vallja, mint a volt SZDSZ gazda­ságpolitikusai. 93 A 2010-ben kormányra került FIDESZ egyik stratégiai célja a közüzemek külföldi tulajdonosoktól való visszavásárlása. 124

Next

/
Thumbnails
Contents