Lóránt Károly (szerk.): A rendszerváltáshoz vezető út. Gazdaságpolitikai visszaemlékezések - RETÖRKI könyvek 7. (Lakitelek, 2015)
A gazdasági rendszerváltáshoz vezető út - Lóránt Károly: A gazdasági rendszerváltáshoz vezető út
A gazdasági rendszerváltáshoz vezető út Az 1994 nyarán hivatalba lépő MSZP-SZDSZ-kormánynak azonban egészen más elképzelései voltak a privatizációról. Előtérbe került a készpénzes értékesítés. A privatizációs bevételeket a költségvetési hiány mérséklésére és az államadósság csökkentésére kívánták fordítani. Nagyobb hangsúlyt kaptak a (szakmai és intézményi) külföldi befektetők, és a külföldiek számára a stratégiai ágazatokban is lehetővé tették a többségi tulajdon megszerzését, így az energetikai iparban és szolgáltatásban, valamint a nagybankok esetében. A kontinentális Európában szokatlan konstrukció többségi külföldi részesedések megszerzésére adott lehetőséget a távközlésben, a gáz- és villamosenergia-szolgáltatásban, valamint a nagybankok esetében. A belföldi, készpénzzel nem rendelkező vállalkozói csoportok háttérbe szorultak. A kisvállalkozókat támogató, úgynevezett egzisztenciahitel 50 M Ft-os plafonjának bevezetése, a munkavállalói részvényvásárlási program „elaltatása”, a részletre vétel és a lízingprivatizáció megszüntetése azt a cél szolgálta, hogy csak a „valódi kockázatot vállaló” befektetők legyenek tulajdonosok. E feltételnek a dolog természetéből fakadóan elsősorban a külföldi befektetők feleltek meg. Az Antall-kormány idején a pénzügyi szférában nem történt privatizáció, a két nagy biztosító közül az egyiket még az Antall-kormány hivatalba lépése előtt privatizálták, a másikat pedig közvetlenül utána úgy, hogy abba a kormánynak nem volt beleszólása. De később is a bankok (és biztosítók) tulajdonosi jogosítványait nem a privatizációs szervezet, hanem a Pénzügyminisztérium gyakorolta. Ily módon tehát a Hungária Biztosító (1990), az Általános Értékforgalmi Bank (1990), az Állami Biztosító (1991), a Budapest Bank (1995), a Magyar Hitelbank (1996) és a Dunabank (1995) értékesítését a minisztérium apparátusa irányította. Ezek a tranzakciók általában a nyilvánosság kizárásával, a versenyeztetés mellőzésével bonyolódtak, s a részletek még utólag sem kerültek nyilvánosságra. 1997 végére a külföldi szakmai befektetők domináns tulajdonosi szerepbe kerültek, az állami tulajdoni hányad (és egyben a magyar tulajdon) 20 százalékra zsugorodott. A banki és biztosítói részvények eladásából számottevő költségvetési bevétel nem keletkezett, a külső befektetők tőkeemelés útján jutottak többségi pozícióba. A külföldi tulajdonba került bankok a minél nagyobb nyereségben voltak érdekelve, és ezt akkor tudták elérni, ha a kockázat- mentes állami deficitfinanszírozásra koncentráltak. Az itt megtermelhető 101
