Fricz Tamás - Halmy Kund - Orosz Timea: A politikai túlélés művészete. Az MSZMP/MSZP hatalomátmentésének természetrajza: érvelés és gyakorlat (1988-2010) - RETÖRKI könyvek 6. (Lakitelek, 2014)
I. 1988-1989 - Halmy Kund: MSZMP-ből MSZP. Diktatúrából demokráciába: szocialista evolúció Magyarországon.
vülhet a kormányzat cselekvési lehetősége is. A reálszféra nyiladozó reformkészsége arra figyelmeztet: a helyzet — további reformokra érett. ”45 A válság - Kádár fent idézett megállapításával ellentétben - kulcsszóvá vált. A pártvezetők, újságírók igyekeztek egyre inkább a valóságot láttatni, a közelgő csőd katasztrofális társadalmi hatásait elkerülendő felismerésre, belátásra ösztönözni az embereket, mintha nem a diktatórikus államberendezkedés vezetői felelnének az ország állapotáért, hanem mindenki pontosan egyformán, egyenlően. Ilyenkor persze nem számított a vezetés „egyenlőbbnek”, sőt az egész periódus során személyi felelősségről - természetesen - szó sem esett. „Mióta van szocializmus, azóta konstatálják a válságát és jósolják közeli bukását, heteken-hónapokon belül, hol határozottabban, hol óvatosabban kezelve a határidőket. Nyugodtan elereszthetnénk a fülünk mellett, ha... Ha nem volna érzékelhető itthon, nálunk is bizonyos szubjektív válság- hangulat, ha nem volna jelen a persze ingatag kategóriának számító közvélemény hol szélesebb, hol szűkebb rétegeiben. (...) Ebben a mi mai válság- hangulatunkban ráadásul sokféle, egymással ellentétes indítékú és irányú indulat, érzés kavarog. Szítja az »örök« ellenzékiség, a »minél rosszabb, annál jobb« attitűdje, a kritikusi szerepkörben tetszelgés. Am benne gomolyog, merőben ellentétes oldalról tornyosulva, azoknak, a zömmel idősebb embereknek a csalódottsága, szocializmusféltése is, akik veszélyben látják azokat az eszményeket, amelyekhez életüket kötötték. Idegeiket borzolják olyan, rossz emlékű s újjáéledő fogalmak, mint kötvény, részvény, tőzsde, csőd, infláció, munkanélküliség, magánvállalkozás alkalmazottak tucatjaival, az egyéni megtakarítások társadalmi tökeként történő felhasználása, és így tovább. (...) Nem a szocializmus került válságba, hanem álságaink válságát éljük csupán. ”46 Az újságíró tehát őszinte szocializmust akart, beismerve legalábbis a hangulat válságát, fékezve az „ellenzékieskedőket”, és megértve az idős elvtársak félelmét olyasmitől, mint például a „magánvállalkozás alkalmazottak tucatjaival”. A 21. században már tragikomikusnak tűnő stílus nagyon jól megfesti a korhangulatot; ilyen tónussal indult 1988, hogy aztán év végére A politikai túlélés művészete 45 Bossányi Katalin: Vállalatok válaszúton, a haladás igénye. Népszabadság, 1988. február 6. 46 Koncz István írása. Népszabadság, 1988 február 13., 3. p. 60