Fricz Tamás - Halmy Kund - Orosz Timea: A politikai túlélés művészete. Az MSZMP/MSZP hatalomátmentésének természetrajza: érvelés és gyakorlat (1988-2010) - RETÖRKI könyvek 6. (Lakitelek, 2014)
I. 1988-1989 - Halmy Kund: MSZMP-ből MSZP. Diktatúrából demokráciába: szocialista evolúció Magyarországon.
A politikai túlélés művészete állampárt, az MSZMP milyen eszközöket használ saját arculatának megváltoztatásához, és melyek a rendszerváltás (vagy inkább változtatás) során alkalmazott érveléstechnika és kommunikáció eszközei. A párt és a kormány döntéseinek fő közvetítője a Népszabadság című napilap volt, mely az ország előtt álló problémákat és „feladatokat” vagy újságírói vezércikkekben (ezek a leginkább teoretikusak vagy spekulatívak), vagy vezető tisztség- viselők sajtónyilatkozataiban, de leginkább - és ezek a leglényegesebbek - nagyobb terjedelmű interjúkban közli. Heti rendszerességgel előfordult a klasszikus szocializmus, sőt legtöbbször kommunizmusként említett lenini világrend védelme, szükségszerűsége, és 1988 tavaszától - finoman érzékelhetően - a megreformálandó rendszer folyamatos, de lassú változtatásának igénye. Kitűnő médiatechnikával azonosul az újságíró, a pártvezető a „köznéppel”: azzal összekacsint, mintegy a változások szükségszerűségét hangsúlyozza, annak az élére áll, és szócsövévé válik. Mintha a permanens gazdasági és politikai válság egy teljesen spontán, automatikus folyamat lenne, melyért senki nem felelős, legkevésbé a hatalmon lévők, sem a hatalom kiszolgálói, a kommunikátorok, az újságírók. A többi napilap részletkérdéseket tárgyal, és igyekszik „technokrata” attitűdöt fölvenni. Az irányelvek sorjázása, illetve a paradigmaváltás előkészítése a pártlap dolga. A technokrata elit véleményét leginkább a Heti Világgazdaság című hetilap közli, méghozzá aprólékos részletességgel. Szembeötlő, hogy amíg például a 2010-es években a monetáris, illetve reál- gazdasági kérdésekben nem kifejezetten jártas olvasó is könnyebben megértheti a lap írásainak főbb gondolatmenetét, addig 1988-ban ez csak nagy nehézségek árán történhetett meg. Számottevő volt a szétaprózott, túlbonyolított, statisztikai-matematikai és közgazdasági konyhanyelv elefántcsonttoronyba illő túlburjánzása, illetve megjelent a szövegekben a hagyományos marxi közgazdaságtan képtelen törekvése a megvalósult szocializmus csődjének magyarázatára, és a korszerű - főként keynesiánus, kialakuló neoliberális -, a nyolcvanas évekhez illő gazdasági kiútkeresés öszvérszerű egyvelege. A párt politikai-ideológiai irányváltásának kommunikációját, és közérthető magyarázatát azonban biztosan nem a HVG-ben kell keresni. Ugyanakkor feltétlenül hangsúlyozni kell, hogy ha valaki vette a fáradságot és ’88-89-ben olvasta a Heti Világgazdaság lapszámait, viszonylag pontos képet kaphatott a zajló mikro- és makrogazdasági folyamatokról. Az újságot forgatva, az az érzése támad az olvasónak, hogy nincs eltitkolva semmi, csak „oda kellett volna figyelni” a gazdasági újságírásra, az ún. „hozzáér54
