Fricz Tamás - Halmy Kund - Orosz Timea: A politikai túlélés művészete. Az MSZMP/MSZP hatalomátmentésének természetrajza: érvelés és gyakorlat (1988-2010) - RETÖRKI könyvek 6. (Lakitelek, 2014)
III. 1994-2010 - Fricz Tamás: A szocialisták átmentették a kádárizmust
A politikai túlélés művészete baloldaliságot, a „halódó” Nyugat pedig azonosult a jobboldalisággal. A gulyáskommunizmus fogyasztói áldásai pedig megerősítették a kádári kisembert abban a hitében, hogy a baloldal, a szocializmus az egyetlen irányzat, amelyik segít az embereken, amelyik jót akar nekik és szívén viseli a gondjaikat, miként teszi azt a „jóságos” Kádár elvtárs. (Emlékeztetnék arra, hogy a pártvezetőnek működött egy irodája, melyhez tömegével fordultak az emberek levélben a panaszaikkal, kéréseikkel, s ráadásul ezek gyakran orvoslást is nyertek.) Ezekben az évtizedekben alakult ki az a gondolkodásmód és világkép, mely szerint, ha egy párt vagy politikus baloldali vagy szocialista, az csak jót akarhat, míg minden, magát jobboldalinak, nemzetinek, kereszténynek, konzervatívnak stb. beállító irányzat képviselőiben nem lehet és nem szabad megbízni. Létrejött tehát a Kádár-korszakban a baloldalra épülő egydimenziós világkép, mely a legkevésbé sem volt alkalmas kiindulópont egy politikai pluralizmusra, többpártrendszerre, politikai irányzatok versenyére épülő parlamenti demokrácia tudati „befogadására”. Ugyanakkor a nyolcvanas évek végén meginduló demokratikus átmenet óriási kihívást jelentett a baloldaliság egyeduralmára. Az újonnan létrejövő pártok a politikai paletta minden színét és árnyalatát felmutatták, a kommunistától a radikális jobboldali irányzatokig bezárólag. Az MSZMP- MSZP válasza erre az volt, hogy igyekezett mindvégig irányítani az átmenetet, jelezve a közvélemény és a mögötte álló kádári kisemberek felé, hogy „minden rendben van”, a baloldaliság, a szocializmus ura a helyzetnek, „nem változik semmi”, a sokféle párt és politikai szervezet nem több mint afféle veszekedős „népfront”. Vagyis, a szocialisták urai a helyzetnek, kontrollálják a folyamatot, minden reform, sőt maga a rendszerváltás és a de- mokratizáció az ő tudtukkal és szervezésükben zajlik. Valódi törést okozott azonban a szocialisták, az MSZP kádári világképe szempontjából az 1990-es első szabad választás, amelynek következtében jobboldali, keresztény és nemzeti pártok alkottak kormánykoalíciót, s ekkor valóban egy ideig megtörni látszott a baloldaliság egyeduralma és „temé- szetiessége”. Másfél-két évig tartott az az időszak, amíg az MSZP valóban karanténba szorult, elvesztette magabiztosságát - legalábbis a nagypolitika színpadán és a parlamentben -, s ekkor úgy tűnhetett, hogy megtörik a baloldaliság „varázsa”, s a jobboldal elfoglalja a modem demokráciákban őt megillető helyét Magyarországon is. 332
